Lefejezett holttesteket találtak a kikötővárosban

Tizenegy lefejezett férfi holttestet találtak Ádenben, egy természetvédelmi területen.

MTI
2016. 12. 14. 8:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatóságok egyelőre semmit nem tudnak az illetők meggyilkolásának körülményeiről, de a holttestek állapotából megállapították, hogy körülbelül egy hónapja végezhettek a 11 férfival – írta az Áden al-Ghad nevű hírportál.

Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök nemzetközileg elismert kormánya, amelyet a Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíció tavaly márciusa óta egyebek mellett légicsapásokkal támogat, csaknem két éve háborúzik az Irán támogatását élvező, Ali Abdalláh Száleh volt elnökkel és a vele szövetséges síita húszi felkelőkkel.

Az ország déli tengerpartján fekvő, egymillió lakosú Ádenből, amely a főváros után a második legnagyobb jemeni város, a kormányerők másfél éve űzték el a húszi lázadókat, de ott továbbra is támadásokat hajtanak végre különböző fegyveres csoportok, köztük az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és az al-Kaida terrorhálózat arab-félszigeti szárnya.

Az Iszlám Állam terroristái a múlt hét végén öngyilkos merényletet hajtottak végre egy ádeni laktanyában mintegy 50 katona halálát okozva.

A jemeni polgárháború húsz hónapja tartó összecsapásaiban becslések szerint legalább tízezer ember halt már meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.