Lengyelország: korlátoznák a sajtó munkáját a parlamentben

A médiumok „politikusmentes nappal” tiltakoznak.

MTI
2016. 12. 16. 13:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Újságíró-tüntetés azzal kapcsolatban, hogy Marek Kuchcinski, a Szejm elnöke korlátozni akarja az állampolgárok információs szabadságát azzal, hogy 2017-től a sajtót eltávolítja a Szejmből” – áll a tiltakozásban részt vevő médiumok honlapján. Lapok, rádió- és televízióállomások, portálok egyaránt csatlakoztak a megmozduláshoz.

A Kuchcinski által javasolt új szabályok szerint az újságírók nem a Szejmben, hanem egy külön épületben dolgozhatnának egy sajtóközpontban. A Szejm vezetése szerint a jelenlegi szabályok káoszhoz vezettek, és a képviselők kénytelenek a folyósokon versenyezni a riporterekkel, akik akár a vécéajtóban is felvételeket készítenek róluk.

A Gazeta.pl hírportál cikke szerint az új szabályokról kiadott tájékoztató az olasz, a magyar és az Európai Parlamenttel példálózik.

Csütörtökön újságírók tiltakozást is tartottak a Szejm bejáratánál, azt hangoztatva, hogy a tervezett szabályok alkotmányellenesek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.