Minden vádpontban bűnösnek találták a charlestoni mészárlót

A 22 éves Dylann Roof akár halálbüntetést is kaphat.

MTI
2016. 12. 16. 6:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 22 éves, rasszista meggyőződésű Dylann Roof tavaly június 17-én nyitott tüzet fekete hívőkre a charlestoni templomban bibliaóra idején. Roof még korábban, a Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) eljuttatott videoüzenetben bevallotta tettét. A férfi ellen Dél-Karolinában állami szinten kilenc rendbeli gyilkosság és három rendbeli gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat, majd ezt kiegészítették szövetségi szinten további 33 vádponttal, többek között gyűlölet-bűncselekményt és lőfegyverrel való visszaélést róttak még a terhére.

A csütörtöki verdikttel mind a 33 szövetségi vádpontban bűnösnek találták a férfit, köztük előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságban. A szövetségi vádemelés kitért arra, hogy Roof bőrszínük miatt, a vallásuk gyakorlása közben támadta meg áldozatait az afroamerikai közösség számára történelmi jelentőséggel bíró, csaknem 200 éves charlestoni templomban, és „fajok közötti háborút” akart szítani.

Az esküdtszék a jövő hónapban újra összeül, hogy döntsön a büntetésről, ami vagy halálbüntetés, vagy életfogytiglani börtön lesz.

A Reuters brit hírügynökség szerint Roof nem mutatta nyomát érzelmeknek az ítélethirdetéskor. Roof ismételten azt mondta a bíróságnak, hogy a büntetését megállapító tárgyalásra nem kér ügyvédet, hanem saját magát fogja képviselni. Az amerikai szövetségi főügyész korábban halálbüntetést kért az elkövetett bűntény jellege és súlyossága miatt.

A bűntény megrázta az amerikai társadalmat. A mészárlás után országos kampány kezdődött a sokak által a rabszolgatartás és a fajgyűlölet jelképének tartott konföderációs lobogónak a közterületről és a rendszámtáblákról történő eltávolításáért. Ezt a lobogót használta az amerikai polgárháború idején a déli hadsereg. A viták hatására Dél-Karolinában az állami törvényhozás épületéről levették a konföderációs zászlót.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.