A nagyhatalmak és Irán tavaly megkötött és az idén januárban hatályba lépett nukleáris megállapodásában az is szerepel, hogy feloldják a büntetőintézkedéseket.
A washingtoni képviselőház november közepén, a szenátus pedig december elején szavazta meg a törvény meghosszabbítását. Az iráni külügyminisztérium a szenátusi szavazás után azzal fenyegette meg az Egyesült Államokat, hogy panaszt tesz annál a nemzetközi bizottságnál, amely a nukleáris megállapodás betartását felügyeli. Az elnöki aláírás határidejének közeledtével pedig Hasszán Rohani iráni elnök azt mondta: megtorolják, ha Obama áldását adja a törvény meghosszabbítására, mert Teherán szerint az sérti az atomalkut.
A Fehér Ház nem ért egyet azzal, hogy a szóban forgó törvény sérti a nukleáris megállapodást, és közölte, hogy az amerikai elnök várhatóan alá fogja írni, bár húzódozva, mert már szükségtelennek tartja a törvényt.
Közvetlenül a határidő lejárta előtt, most kedden Rohani – valószínűleg nyomásgyakorlásként – nukleáris hajtóművek kifejlesztésére utasította országa tudósait.
Obamának mint elnöknek az alkotmány értelmében a következő lehetőségei vannak: vagy jóváhagy egy törvényt a megszavazásától számított tíz napon belül, vagy megvétózza, vagy nem csinál vele semmit a tíz napon belül, de ha a kongresszus ülésszaka még tart, akkor ez utóbbi esetben a törvény automatikusan hatályba lép.
Az Irán elleni szankciókról 1996-ban megalkotott amerikai törvény tízévente jár le. Az elnöknek szerda éjfélig kellett volna aláírnia vagy megvétóznia az újabb hosszabbítást, de ő a harmadik lehetőséget választotta. Bár a kongresszusi tagok már hazautaztak az ünnepekre, a törvényhozás hivatalosan még nem zárta be ülésszakát.
Obama az alá nem írással azt akarta demonstrálni – és ezzel gesztust tett Iránnak –, hogy nem ért egyet a törvényhozással – írta az AP hírügynökség. A Fehér Ház többször hangoztatta a kongresszusnak, hogy a törvény meghosszabbítására már nincs szükség, mert a kormánynak vannak más eszközei Irán megbüntetésére, ha megszegné a nukleáris megállapodást, viszont ha meghosszabbítják, azt Teherán a megállapodás megsértésének veszi, ami rontja a bizalmat az Egyesült Államok és Irán között. Ezzel párhuzamosan Teheránnak azt bizonygatta az amerikai kormány, hogy a törvénynek nincs jelentősége, ha Irán betartja az atomalkut.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!