A racionális érvelés mellett az érzelmekre is ható üzenetekkel kell küzdeni a populista retorika ellen – hangzott el egy most zajló brüsszeli konferencián. A német Goethe Intézet szervezésében tegnap kezdődött esemény számos baloldali és liberális értelmiségi gondolatainak adott teret, többek között felszólalt Herta Müller Nobel-díjas írónő és Slavoj Zizek szlovén filozófus is. A beszédes Európai félelem címen tartott konferencián Magyarországról és Orbán Viktorról sok szó esett. Ehhez a bánsági születésű német írónő, Müller készítette elő a terepet, miután a Die Weltben közölt terjedelmes cikkében azt írta: Kelet-Európában, de kiváltképp Magyarországon visszatért a rendszerváltás előtt tapasztalható, rendszerszintű idegengyűlölet. Müller szerint ugyanis korábban a vasfüggönytől keletre fekvő európai államokban a rasszizmus alapú gyűlölködés a politikai kommunikáció fontos eleme volt, s ezt a panelt a térség populista vezetői napjainkban is egyre szívesebben használják.
Kelet-Európa már nem sokban különbözik régi önmagától. Ez különösen jól látszik Magyarországon, ahol – Paul Lendvai publicista szavaival – Orbán Viktor egy Führer-demokráciát épített ki – jegyezte meg publicisztikájában Müller.
Orbán Viktor rendszere nagyon is téma az eseményen – mondta megkeresésünkre a konferencián szintén részt vevő Hegedűs István, a Magyarországi Európai Társaság (MET) elnöke. A kilencvenes évek első felében még a Fidesz élvonalához tartozó elemző szerint a magyar kormány elsősorban a menekültválságra adott, nem éppen humánus válasza váltotta ki az európai demokraták rosszallását. S nem csak a most zajló konferencián, de a nyugat-európai értelmiség köreiben általában véve is nagyon rossz Orbán megítélése.
Persze elsősorban a nemzetközi tendenciákra összpontosít az itteni nyilvánosság; Orbán Viktor Kaczynskiék, Erdogan, Putyin mellett, illetve Trump győzelme után a populista-tekintélyelvű problémakörnek már csak a kisebbik része – folytatta kérdésünkre Hegedűs. Azt csupán a fideszesek hirdetik, hogy Magyarország a régióban iránymutató politikai szereplővé vált, ennek Brüsszelben semmi nyoma – tette hozz, mikor arról kérdeztük, nem lehet-e Orbán Viktor populizmusának létjogosultsága, ha politikáját egyre több országban követik. Az EU-párti társaság vezetőjét arról is faggattuk még, hogy a liberális demokrácia jövőjét féltő konferencián a populizmus visszaszorítására milyen megoldási javaslatok hangoztak el. Hegedűs szerint a vitában résztvevők politikai és ideológiai megújulásról, valamint a populistákat választó állampolgárokkal szükséges párbeszédről beszéltek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!