Tőkés László keményen bírálta Kövér Lászlót

A politikus csalódott, amiért Kövér László részt vett az RMDSZ kampányában.

MTI
2016. 12. 07. 15:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egy nagyváradi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre beszélt erről szerdán. Az EP-képviselő sajtóirodájának a sajtótájékoztatóról szóló közleménye szerint Tőkés László elmondta: ő maga elmegy ugyan szavazni vasárnap, de jó lelkiismerettel aligha lehet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros, Bihar vagy Hargita megyei jelöltlistájára szavazni „annak a tudatában, ahogy azt az opportunista, megújulásra és megigazulásra képtelen RMDSZ összeállította”.

Tőkés László elsősorban a Bihar megyei magyar jelöltlistát tartotta aggasztónak. Úgy vélte: ezen a listán Biró Rozália és Szabó Ödön neve a korrupt rendszer folytonosságát jelképezi.

Az EP-képviselő csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke részt vett az RMDSZ kampányában,

„amelyet nemrég ő maga nevezett bolsevik gyökerű pártnak”.

Úgy vélte: Kövér László Biharban olyan jelöltek mellett korteskedett, „akik meglopták a magyar államot, a magyar adófizetőket”, és a Gyurcsány-rendszer legfőbb támogatói voltak Erdélyben. „Olyan mintha én elmennék Magyarországra, és Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartanék kampányülést a Fidesszel szemben” – magyarázta.

Arra utalt, hogy a Bihar megyei RMDSZ vezetői által létrehozott Mecénás Alapítvány egy olyan nagyváradi Ady-központ építésére fordította a magyar államtól nyert támogatást, amit azóta le is bontottak, és az RMDSZ bihari vezetői látták vendégül Nagyváradon Gyurcsány Ferencet és pártja több más vezető politikusát.

Tőkés László kijelentette, a védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a megkérdezése nélkül hozta azt a döntést, hogy nem indul el a vasárnapi parlamenti választásokon. Hozzátette: nem tartja helyesnek ezt a döntést.

Azt is megjegyezte: az RMDSZ oktalanul riogatja az erdélyi magyar választókat azzal, hogy nem éri el a választási küszöböt, mert korábban gondoskodott róla, hogy a választójogi törvénybe olyan alternatív küszöb is bekerüljön, amely mindenképpen biztosítja a parlamenti jelenlétét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.