Az Aleppóba települt orosz tábori kórházat érő tüzérségi támadásban meghalt egy orosz katonaorvosnő – közölte az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov. Az AFP francia hírügynökség összefoglalója szerint rajta kívül két egészségügyi dolgozó súlyosan, valamint többi helyi lakos is megsérült.
Az AFP helyszínen dolgozó fotósa arról számolt be, hogy a mozgókórháznál leégett sátrakat és elszenesedett egészségügyi ellátmányos ládákat látott.
Az orosz TASZSZ hírügynökség egy későbbi jelentésében arról számolt be, hogy időközben a másik, súlyosan sérült orosz katonaorvosnő is belehalt sebesüléseibe.
Konasenkov azt közölte, hogy minden kétséget kizáróan a lázadók hajtották végre a támadást. Ezért élesen bírálta azokat a nyugati országokat – köztük az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Franciaországot –, amelyek szerinte támogatták a felkelőket a Moszkvával szövetséges Bassár el-Aszaddal szemben.
Tisztában vagyunk azzal, ki adta meg a harcosoknak a tábori kórház pontos koordinátáit, amint az megkezdte a működését
– mondta a szóvivő, aki szerint „a katonáik vére ezeknek az embereknek a lelkén szárad”.
Ahogy arról az MNO is beszámolt, a múlt héten jelentette be az orosz védelmi tárca, hogy Vlagyimir Putyin elnök utasítására egy komplett mozgókórházat szállítanak a helyszínre. Az akkori tájékoztatás szerint a tábori kórházat a polgári lakosoknak állítja fel az orosz hadsereg. Műtőt és gyerekrészleget, komplett sebészeti osztályt, röntgenszobát és orvosi laboratóriumot is magában foglal, az orvosi személyzetet pedig gyerekorvosokkal és szülészorvosokkal is kiegészítették, gondolva az Aleppónál uralkodó rendkívüli körülményekre.
A mostani támadásról azután számolt be Konasenkov, hogy hétfő délelőtt kiderült, spanyol, egyiptomi és új-zélandi kezdeményezésre az ENSZ BT hétfőn szavaz egy tűzszüneti határozatról, hogy létfontosságú segélyszállítmányok juthassanak a városba. Ez a konfliktus minden résztvevőjére, így Oroszországra is vonatkozna. Kedden és szerdán orosz és amerikai szakértők egyeztetnek majd Genfben a kormány ellen harcoló felkelők Aleppó keleti részéről való kivonásának útvonaláról és határidejéről.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!