Utasszállítók a honvédségnek

Úgy tudjuk: Boeing 737 vagy Airbus 320 kategóriájú utasszállítót kaphat jövőre a honvédség.

A 15-20 éves gépek darabára információink szerint a néhány tíz millió eurós sávban (3-10 milliárd forint) mozog, ami jóval kedvezőbb az új építésű gépek akár 30 milliárd forintot is elérő áránál. Mivel a HM büdzséje az idei évtől kezdve a tervek szerint 2026-ig évente mintegy ötvenmilliárd forinttal (a nemzeti össztermék 0,1 százalékával) nő, a program anélkül finanszírozható, hogy más honvédségi területek szintén égetően sürgető beszerzési igényeit el kellene halasztani.

Mivel a honvédségnek nincs megfelelő háttere az ilyen gépek üzemeltetéséhez, úgy tudjuk: a beszerzésre és fenntartásra valamilyen Budapesten is bázissal rendelkező, magyar kötődésű légitársasággal, civil karbantartó céggel közös konstrukciót alakíthatnak ki.

A minisztérium kérdéseinkre adott válaszaiban hangsúlyozzák, hogy nem a politikai vezetők szállítására szánt (VIP) gépekre kér ajánlatot a HM Védelemgazdasági Hivatala. Ugyanakkor tény, hogy a belső tér rugalmas átalakításával erre is megfelelnének, bár az is igaz, hogy még a legnagyobb miniszterelnöki, köztársasági elnöki delegáció is ritkán éri el az említett típusok kapacitását.

Mint azt azonban korábban megírtuk, a szállítógépek beszerzése nem merülne ki ebben a három, a HM által nem túl beszédesen „közepesnek” leírt gépben. A következő fázisában jönne két „könnyű” üzleti repülőgép, melyek valóban VIP-szállításra (néhány fős, akár civil, akár katonai delegációk célba juttatására) optimálisak, ám ezek beszerzésének kommunikációját politikai okokból nem tartják célravezetőnek, nehogy rá lehessen sütni a „kormánygépet vesznek maguknak” szlogent az ellenzék részéről. Itt szintén elsősorban használt gépekről lehet szó.

A szakma aggodalmát a beszerzés körülményein túl leginkább az váltja ki, hogy az An–26-osok valódi funkcionális utódjai – három harcászati szállítógép – kerülnének a sor végére, akár évek múltán. Ez az a kategória, melyről a lapunk által megkérdezett legfelső katonai vezetők is úgy tartják, hogy újonnan kellene beszerezni, gondos szakmai mérlegelést követően. A baj ezzel az, hogy ha a modernizációs tervek valamiért megakadnak, és a harmadik fázis elmarad vagy késedelmet szenved, a honvédség híján maradna az igazi katonai szállítógépeknek, melyek az említett utasszállítókkal, üzleti gépekkel szemben túlélőképesek egy igazi konfliktus körülményei közepette is. Az is kérdés, hogy a katonai szállítórepülés speciális kiképzési igényeit, így az ejtőernyősök ugratását, nagyobb terhek rakodását, légi célba juttatását a teherrámpán keresztül, kis magasságú repüléseket, elkerülő manővereket miként teljesíthetnék megfelelő repülőgépek hiányában.