A szállítógépbőrbe varrt kormánygép esete

Hirtelen nagyon fontos lett a kormánynak a hosszú ideig semmibe vett nemzeti légi szállítói kapacitás témája.

Aki végigkövette a rendszerváltás óta lefolytatott, kevés számú, ám annál gyászosabb honvédségi nagybeszerzés történetét, ahol a szakmai szempontok érvényesülése legfeljebb alibi jelleget ölthetett, nagyon furcsa dolgot tapasztalhatott a napokban. Mint derült égből a villámcsapás, úgy jelent meg az M1 kormányzati csatornán a honvédség vezérkari főnökének helyettese és jelképesre zsugorított kecskeméti szállítórepülő-alakulatának csapattisztje – mindketten kékruhások, azaz repülők –, hogy elmagyarázzák, miért is kell lecserélni a honvédség mintegy negyvenéves An–26 típusú repülőgépeit. Még az is kiderült szavaikból, hogy a hiányosságok miatt a magyar állam ma lényegében képtelen önállóan hazamenekíteni esetleg külföldön vészhelyzetben rekedt állampolgárait. Szinte leírhatatlan, hogy mennyire ütött el mindez a Honvédelmi Minisztérium megszokott kommunikációjától, amelyben alapszabály, hogy egyenruhás legfeljebb fővesztés terhe mellett nyilatkozhat haditechnikai eszközeinek hiányosságairól, a korszerűsítés szükségességéről, s amelyben a szakújságíró évek hosszú sora óta sikertelenül próbálkozik, hogy a beszerzési, fejlesztési terveknek legalább egy hozzávetőleges vázlatát, menetrendjét publikálásra megkaphassa, ahogy az még a szomszédos országok jelentős részében is bevett gyakorlat, nem beszélve a nyugati szövetségesekről.

Egyszerre csak itt terem a repülőszakma két képviselője, és úgy érvelhet a nyilvánosság számára, mintha teljesen természetes lenne, hogy a honvédségi beszerzések előkészítésében, kommunikációjában európai játékszabályok érvényesülnek.

Alig egy napnak kellett eltelnie az anyag M1-híradós, múlt hétfő esti leadása után, hogy kiderüljön: annyira azért nem sietünk Európába. Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a testület ülése után bejelentette, a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló jogszabály alól is mentesítést adtak annak érdekében, hogy a honvédség „repülőgép-szállítási kapacitást” (sic!) vásároljon. A kabinet szándékát csütörtökön a kormányinfón futólag Lázár János is megerősítette.

A Magyar Hírlap ezen a hétfőn már egész interjút (!) szentelt a témának az említett vezérkarifőnök-helyettessel, Orosz Zoltán altábornaggyal, aki azonban nem sok részletet volt hajlandó elárulni, arra hivatkozva, hogy „nem tanácsos” a lehetséges tárgyalópartnerek előtt felfedni a kártyákat, az eljárást piaci alkudozáshoz hasonlította. Utalt ugyanakkor arra, hogy a beszerzendő gépek nem feltétlenül lesznek használtak, és akár a Gripen harci gépek légi utántöltésére is alkalmasnak kell lenniük. Ez utóbbi egyébként nagymértékben leszűkíti a lehetőségek körét: vannak ilyen amerikai C–130-asok, Airbus 310-esek, illetve – új gyártású – Airbus C–295-ösök.

Hogy mire a hirtelen jött kommunikáció, a közbeszerzési szabályok alóli mentesség által is alátámasztott sietség, arra értesülésünk szerint az szolgál magyarázattal, hogy a beszerzési csomag nem csak katonai szállítógépeket tartalmaz.

Repülőgépipari források is megerősítették számunkra, hogy három ilyen, valóban az An–26-osok felváltását célzó harcászati gép mellett három nagyobb, alapvetően személyek szállítására alkalmas sugárhajtású gépet, valamint két kisebb, kifejezetten kormányzati vezetők szállítására szolgáló gépet (úgynevezett business jetet) is be kívánnak szerezni.

Mivel a rendelkezésre álló anyagi eszközök korlátozottak – szinte bizonyos, hogy nem szánják rá az új gépek esetében több tízmilliárd forintra becsülhető összeget –, használt gépekről lehet csak szó, és forrásaink azt sem tartották kizártnak, hogy az ügyleteket nem hivatalosan már nyélbe is ütötték, most már csak az elfogadható kommunikációs közeg megteremtésén fáradoznak. Ismeretes: az Orbán-kormány a 2014-es választás előtt már visszatáncolt egy honvédségi szállítógép-beszerzéstől, amikor az ellenzék világgá kürtölte, hogy a kinézett AvroJet gépek kormánygépként is funkcionálnának.

A kérdés mindig is érzékeny téma volt a rendszerváltozás óta Magyarországon, és eddig egyetlen kabinet sem vállalta a politikai kockázatát annak, hogy kormánygépeket vesz magának. Helyette lehetőség szerint igénybe vették a meglévő An–26-osokat, amíg volt, a Malév Fokker 70 illetve Boeing 737 típusú gépeit, később pedig – úgy Gyurcsány Ferenc, mint Orbán Viktor – néhány magyar oligarcha üzleti repülőgépeit. 2010 után a Wizzair is szállított már kormánydelegációt. A jelenlegi miniszterelnök állítólag Kaczynski lengyel elnök szmolenszki tragédiája miatt – az is egy szovjet, igaz Tu–154 típusú géppel történt – már régóta nem hajlandó beülni a honvédségi „Ancsákba”. Áder János köztársasági elnök a legutóbbi időkig igénybe vette őket, nemrégiben egy meghibásodás miatt meghiúsult utazás az ő bizalmát is megingatta, ez is lökést adhatott annak, hogy az elhanyagolt modernizációs kérdés napirendre kerüljön.

Bár a régóta hiányzó kapacitás megteremtésének szándékát üdvözlik a szakértők, megjegyzik: az, ahogyan ez a beszerzés körvonalazódik, már most okot ad aggodalomra.

Ha az előző években a pénz nem is állt rendelkezésre, idő lett volna átlátható közbeszerzési eljárás lefuttatására, de ezt elmulasztották. Nehezen képzelhető el, hogy a használt gépek magas szinten megfeleljenek a korszerű katonai követelményeknek.

Amellett, hogy a könnyű-közepes harcászati szállítógépeknek ejtőernyősöket kell tudni ugratniuk, teherrámpával kell rendelkezniük a légi teherdobáshoz, valamint rossz minőségű, rövidebb repülőterekről is üzemelniük kell, biztosítani kell túlélőképességüket harci viszonyok közepette is. Kérdéses, hogy az ilyen, sokszor exportkorlátozások alá eső és drága felszerelések vajon részét képezik-e a hajszolt kormányzati beszerzési terveknek, vagy egyszerűen elfeledkeztek róluk, esetleg takarékosság miatt kihagyták őket a számításból.

Forrásaink szerint annak nincs sok értelme, hogy a negyvenéves An–26-osok helyett húszéves nyugati, – felszerelésében elavult – gépeket csak azért szerezzenek be, hogy megédesítsék a kormánygépek vásárlásának különben keserű piruláját a közvélemény számára.

Az aggodalom azért is indokolt, mert az állami célú repülőeszközök kormányzati beszerzésének transzparenciája Magyarországon minden esetben kívánnivalót hagyott maga után: ez így volt Gripen vadászgépek esetében 2001-ben, egy kiegészítésként vásárolt An–26-osnál 2004-ben és három Mi–8-as helikopternél 2014-ben, valamint a rendőrség számára idén vásárolt öt MD 902-es helikopter esetében is. Jellemző, hogy egyik beszerzéskor sem új gépeket vettek.

A szállítógépek ügye azért is fontos, mert ez lesz az első jelentős program, amely megvalósulhat a védelmi költségvetés növelésének 2026-ig tervezett időszakában. A kormány évente a bruttó hazai össztermék 0,1 százalékával – ez jelenleg körülbelül 50 milliárd forint – növeli a honvédségi büdzsét, hogy a tervidőszak végére megközelítse a NATO által elvárt 2 százalékot. Ha a közbeszerzés alóli felmentés lesz a norma az elkövetkező ügyletekben – információink szerint páncéltörő és légvédelmi rakéták, tüzérségi eszközök, radarok és lánctalpas járművek vannak a „bevásárlólistán” –, az nemcsak a szakmai szempontok háttérbe szorulását eredményezheti, hanem a korrupció árnyát vetítheti a modernizáció egészére, ami semmiképpen sem tenne jót a társadalmi elismertségét javítani kívánó honvédelmi szférának, s vele a hadkiegészítési, toborzási és az állomány megtartására irányuló erőfeszítéseknek sem.

A Honvédelmi Minisztérium részére vasárnap elküldött, tizenkét pontból álló kérdéssorunkra kapott válaszokat rögvest közöljük, ha beérkeznek.