Egyedül már senki nem irányíthatja a világot

A fő ellentét a dominanciáját nehezen feladó Egyesült Államok és az ebből már nem kérők között feszül.

– Globális bizonytalanságban él a világ. Melyek ennek a fő okai?
– A jelenlegi bizonytalanság mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy a hidegháború után kialakult egypólusú berendezkedésnek vége. Az Egyesült Államok globális vezető szerepe megkérdőjeleződött, Washington egyre kevésbé képes hatékonyan kézben tartani a gazdasági és politikai folyamatokat. Eközben az amerikai elit jelentős része még mindig valahol a hidegháború végének és a Szovjetunió szétesésének történelmi győzelemként megélt mámorában él, és nem tud megbékélni ezzel az új helyzettel. Másfelől a Nyugat mellett megerősödő erőközpontok nem fogadják el az amerikai vezető szerepet, s újraírnák a nagyhatalmi együttműködés, a gazdasági és politikai folyamatok szabályozásának játékszabályait. Így az alapvető szembenállás a dominanciáját nehezen feladó Egyesült Államok és az ebből már nem kérő feltörekvő hatalmak között feszül. Ezen oldhat valamit Donald Trump, de várjuk meg a konkrét lépéseit.

– Két erő áll tehát szemben manapság egymással, a Nyugat és az euroatlanti szövetségen kívüli világ?
– Így van. A Nyugat és a vele szemben álló erők egyaránt konszolidálódtak. Európát és Amerikát érezhetően közelebb hozta egymáshoz az ukrán válság és a szabadkereskedelmi tárgyalások, miközben Washington a korábbinál jobban odafigyelt ázsiai szövetségeseire is. Ezzel kialakult egy Amerika körül formálódó világ, amelynek híveit előbb megrettentette Trump győzelme, majd elbizonytalanították e trend megtörését előrevetítő kijelentései. De egységesebb lett a másik oldal is, amit jól jelez Kína és Oroszország kiváló együttműködése, amely Indiával vagy Iránnal új eurázsiai geopolitikai és gazdasági közösséggé egészül ki. Mindez megjelenik az Új Selyemút programja és az Eurázsiai Gazdasági Unió harmonizálódásában vagy a sanghaji együttműködésben, amelynek immár tagja India és Pakisztán is.

– Azért ez még nem jelent visszatérést valamiféle kétpólusú modellhez
– Igen, mert miközben e két pólus, a Nyugat és az úgynevezett nem Nyugat konszolidációja zajlott, felerősödtek a széttartó folyamatok is, hiszen a nagy geopolitikai játékosok közül egyedül már senki sem képes az irányításra, közben pedig megnőtt – nagyon jól látszik mindez a Közel-Keleten – a kisebb szereplők befolyása. A világot birodalmi módszerekkel irányítani már nem lehet.

– Valamint tovább bonyolítja a helyzetet egy kiemelten fontos térség, a Közel-Kelet teljes káoszba süllyedése
– Valóban. A térség átalakulása túlmutat önmagán. E régió stabilitása évtizedeken át egyrészről az autoriter, de világi politikai rendszereken, másfelől pedig az amerikai dominancián valamint Izraellel az élen Washington szövetségesei és az arab világ közötti erőegyensúlyon alapult. Ez a berendezkedés felborult, s a térség a nemzetközi helyzetre is hatással még hosszú ideig a káosz állapotában leledzik. Már csak azért is, mert a stabilizálódást egyebek mellett hátráltatja a Nyugat és a már említett úgynevezett nem Nyugat itt is zajló vetélkedése.

– Az erővonalakat összekuszálta a globalizáció is. Milyen kihívásokat rejt magában ez a válságokkal terhes világhelyzet?
– A vezető hatalmak éppen a globalizáció miatt nem képesek már egyedül irányítani a világot. Ez a globalizáció ugyanis másként alakult, mint azt sok híve még a 90-es években elképzelte. Egyáltalán nem homogenizálta a világot, sőt a kölcsönös egymásra utaltságot tudatosítva csak felerősítette a különbségeket. Eközben a terrorizmustól az iszlám radikalizmusig a nemzetek feletti kihívások sorát jelenítette meg, mint ahogy a közlekedés és a kommunikáció fejlődése, szétterülése, s általában véve az összefonódások révén következménye a mai új népvándorlás is. Tovább mélyíti ezt a válságot, hogy nemcsak a hagyományos hatalmak kényszerülnek régióktól függően mind sokszínűbb együttműködésre, s bizonytalanodnak ettől sokszor el, de az elkényelmesedett, a múlt alapelveit, szabályait követő régi elitek sem nagyon értik ezt az új világot, ez pedig Amerikától Európáig mélyíti a szakadékot a társadalom felső és többi rétegei között. Ez a populista erőknek tápot adva újabb, immár a nyugati demokrácia modelljét is érintő kihívásokat teremt.

– Továbbgondolva a formálódó geopolitikai pólusok közötti szembenállást, újabb kihívást jelent, főként a Nyugatnak a demográfiai helyzet alakulása
– A nyugati társadalmak egyre inkább elöregednek, miközben a rajta kívüli világ – kivételt jelent e tekintetben Oroszország – inkább túlnépesedik. Ráadásul a migráció korábbi modellje sem működik, hiszen erősödik a szembenállás a kultúrák, civilizációk között is.

– Ebben a nagy átalakulásban a világban egyre nagyobb az igény az új modellekre, míg Oroszország mintha egyre inkább alternatívaként kínálná önmagát. Mennyire reális ez a törekvés?
– Politikai értelemben Moszkva szeretne alternatívaként megjelenni a nyugati demokrácia modellt és a liberális piacgazdaságot elfogadni nem tudó fejlődő világban. Az általa kínált modellt a belső stabilitás biztosításával a gazdasági növekedésnek és a hatékony külpolitikának hátteret adó, a személyes és nem a politikai szabadságot előtérbe helyező autoriter modernizációként lehetne leírni. El kell ismerni, Oroszország egyelőre sokszor még a közvetlen környezetében sem képes igazán vonzóvá tenni saját berendezkedését, ugyanakkor az is kétségtelen, hogy ez a modell a geopolitikai és gazdasági pólussá válni akaró eurázsiai térségben alternatívaként jelenik meg.

###HIRDETES2###