Elvárják, hogy Budapest nyomást gyakoroljon Moszkvára

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem békél meg Ukrajna a Krím elvesztésével. Liubov Nepopot, Ukrajna budapesti nagykövetét kérdeztük.

Stier Gábor
2017. 01. 14. 14:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Budapest ebben a kérdésben e veszélyek ellenére teljes mellszélességgel kiáll Kijev mellett, s a magyar kormány a korábbi visszafogottsággal szemben az utóbbi időben egyértelmű gesztusokat is tett Ukrajnának. Ezek után Kijev megbékél azzal, hogy Budapest Moszkvával is kiváló kapcsolatokat ápol?

– A tavalyi ukrán miniszterelnöki látogatás jelezte, készek vagyunk a partnerség fejlesztésére, van gyakorlati előrelépés a kétoldalú kapcsolatokban. Természetes, hogy figyelemmel kísérjük partnereink kapcsolatait Oroszországgal, mert elvárjuk, hogy rákényszerítsék az agresszió befejezésére, valamint területeink visszaadására. Ha a világ becsukja a szemét, és nem látja, amit Moszkva Ukrajnával csinál, mi lesz? Bizonyított Oroszország beavatkozása az amerikai elnökválasztásba is. Valaki még mindig azt gondolja, hogy csak Ukrajna a célpontja? Mindenkivel kell tárgyalni és üzletelni, kérdés azonban, hogy milyen áron. Az ördög is jó árat ajánlhat, de csak a lelkünkért.

– A gazdasági kapcsolatokban Ukrajna stabilizálódása hozhat csak áttörést, a kárpátaljai magyar kisebbség sorsa azonban nem várhat addig. Elképzelhető-e a jelenlegi felfokozott nacionalista hangulatban bármilyen előrelépés a kisebbségek nyelvhasználatának és oktatásának kérdésében?

– Nem érzékelek nacionalista hangulatot. Háborús hangulat van, egy ország küzd a függetlenségéért. Az orosz propaganda hangsúlyozza, hogy Ukrajnában tombol nacionalizmus. E szerint aki kiáll az ukrán államiság mellett, az már nacionalista. A parlamentben nincsenek szélsőséges politikai erők, s az elnökválasztáskor sem kaptak támogatást a szélsőséges nézetek. Nem engedhetjük, hogy ránk ragasszák az „ukrán nacionalizmus” vagy a „magyar szeparatizmus” címkéket. Fellépünk ellenük, és elítéljük a szélsőséges kijelentéseket. Elindítottunk a reformokat, s ezeket megvitatjuk a kisebbségekkel is. Nem fogunk elfogadni Ukrajna alkotmányával és a nemzetközi kötelezettségeivel ellentétes döntést.

– Valódi megoldást Ukrajna súlyos problémáira csak a kelet-ukrajnai helyzet nyugvópontra jutása, a minszki folyamat lezárása hozhat. Úgy azonban nehéz lesz békét teremteni, ha Kijev csak Moszkvára mutogat, s közben a megállapodásban foglaltak rá vonatkozó részét ő sem teljesíti. Néha már-már úgy tűnik, hogy az ukrán elitnek mintha nem állna érdekében a háború lezárása. Nyugtasson meg, hogy nincs igazam!

– A megállapodás első pontja a tűzszünet, ami nincs. Mi végrehajtottuk a megállapodás nagy részét, elfogadtunk törvényeket amnesztiáról, Doneck és Luhanszk bizonyos területeinek különleges önkormányzati rendjéről, s első olvasatban megszavazta a rada az alkotmány módosítását a decentralizációról. De nem fogunk helyi választásokat tartani a biztonsági feltételek és az EBESZ-szabványok betartása nélkül. A minszki folyamat lezárásához szükséges a további nyomásgyakorlás Oroszországra a katonák és a haditechnika kivonása, a foglyok szabadon engedése, az EBESZ zavartalan működése és az ukrán–orosz határ feletti ellenőrzés visszaállítása érdekében. Javasoltuk fegyveres EBESZ-misszió felállítását és pontos útiterv kidolgozását. Ehhez kérjük a Nyugat támogatását.

– Donald Trump győzelme Ukrajna kérdésében is új helyzetet teremthet. Úgy tűnik, számára most fontosabb lesz az orosz kapcsolatok normalizálása, mint hogy Kijeven keresztül gyakoroljon nyomást Vlagyimir Putyinra. Sokan úgy látják, hogy Washington és Moszkva kiegyezésének az egyik első áldozata Ukrajna lesz. Nem tart ettől?

– Nem gondolom, hogy az új amerikai elnök szavait úgy kell értelmezni, hogy bármilyen áron kiegyezne Oroszországgal. Ukrajna abban érdekelt, hogy az Egyesült Államok aktív szerepet vállaljon az orosz agresszió megállításában, ugyanakkor már sokkal erősebbek lettünk, és jobban bízunk a saját erőnkben is. Eljött a pillanat, amikor nyíltan ki kell mondanunk, hogy vagy közösen nyerünk, vagy együtt fogunk elveszni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.