Ez visszataszító; nem tudni, mi vihet embereket arra, hogy így bánjanak valakivel és szégyentelenül videón tárják a világ elé, hogyan bántalmazzák az áldozatukat – kommentálta az esetet Chicago rendőrkapitánya, Eddie Johnson, aki szerint nem kizárt, hogy gyűlölet-bűncselekményért kell majd felelniük az elkövetőknek – írja a The Washington Post.
A Facebookról azóta törölt videón egy szürke kapucnis pulóvert és fekete nadrágot viselő fiatalember látható, aki megfélemlítve guggol a sarokban, csuklóján és nyakán narancssárga kötéllel megkötözve, száján ragasztószalaggal. Egy fiatal nő filmezi, két másik fiatalember pedig felvágja az áldozat ruhájának ujját, majd felváltva ütik és pofozzák, és a fejére is taposnak. Az egyik elkövető késsel kihasít egy darabot áldozata hajas fejbőréből, azaz gyakorlatilag megskalpolja.
Miközben az áldozat hátával a falnak lapul, az
egyik bandatag azt ismételgeti neki üvöltve: „Baszd meg, Trump, basszátok meg, fehérek!”
Sőt a BBC tudósítása szerint még őt is arra kényszerítik, hogy ezeket ismételgesse.
Az is hallható, hogy közben az egész csoport nevet, viccelődik és zenét hallgat. A 28 perces felvételnek körülbelül a felénél valamelyikük közli, hogy az áldozat Trumpot jelképezi – majd életveszélyesen meg is fenyegeti, mondván, beteszi egy autó csomagtartójába, és egy téglát tesz a gázpedálra. Emellett folyamatosan gyalázzák, arra kényszerítik, hogy egy vécéből igyon.
A chicagói rendőrség kedden talált rá a hidegben, alsónadrágban az utcán kóválygó, zavarodott áldozatra, akit egyből kórházba szállítottak. Nem sokkal később nyomára akadtak a feltételezett elkövetőknek, négyüket – két férfit és két nőt – őrizetbe is vettek, és szerdán is bent tartották őket. A rendőrség kérdésre sem adott tájékoztatást a támadó vagy az áldozatok faji hovatartozásáról, de a videón egyértelműen látszik, hogy az elkövetők feketék, az áldozat pedig fehér. Ennek ellenére a hatóságok sokáig tanakodtak, hogy gyűlölet-bűncselekmény miatt emeljenek-e vádat: Kevin Duffin vezető nyomozó szerint az elkövetők „fiatal felnőttek és ostoba döntést hoztak”, ezt figyelembe fogják venni, amikor megállapítják, hogy őszinte gyűlölet vagy csak hangoskodás volt tettük mögött.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!