A Hürriyet című napilapot és a CNN Türk hírtelevíziót is birtokló Dogan közleménye szerint átkutatták Erem Turgut Yücel és Yahya Üzdiyen otthonát és magánirodáját is, de a hatósági fellépés a konszern és leányvállalatainak működését nem érintette. A történtek nyomán azonban tőzsdenyitáskor nagyjából tíz százalékkal esett a Dogan részvényeinek árfolyama. Törökország legnagyobb médiavállalatának érdekeltségei vannak a pénzügyi, energia- és idegenforgalmi szektorban is.
A múlt hónapban Barbaros Muratoglut, a Dogan Holding ankarai irodavezetőjét helyezték előzetes letartóztatásba „egy terrorcsoport segítése” miatt.
Magát a Dogan Holdingot eddig hivatalosan nem vádolták meg semmiféle visszaéléssel, és a vállalat tagadja is, hogy bármilyen kapcsolat fűzné az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülenhez.
Az Anadolu félhivatalos hírügynökség csütörtökön azt jelentette, hogy török ügyészek 380 üzletember ellen adtak ki letartóztatási parancsot, amiért állítólag pénzügyi támogatást nyújtottak Gülen hálózatának. Az ügyészek elrendelték a gyanúsítottak otthonának és irodáinak átkutatását is. Az ankarai ügyészség emellett elrendelte 105 katonatiszt feleségének őrizetbe vételét is, közülük 74-et már el is fogtak a 31 tartományra kiterjedő rendőrségi művelet során – jelentette az Anadolu. A gyanú szerint a feleségek feltehetően pénzt utaltak a gülenista mozgalommal kapcsolatban álló magas rangú tisztségviselőknek.
A DHA hírügynökség eközben arról számolt be, hogy elfogatóparancsot adtak ki az ellenzéki kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) 9 politikusa ellen is „terrorszervezeti tagság” miatt. Egy hete helyezték vizsgálati fogságba Aysel Tuglukot, a HDP alelnökét terrorgyanú miatt. Recep Tayyip Erdogan török elnök a HDP-t a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) meghosszabbított karjának tartja.
A török hatóságok hivatalosan több mint 40 ezer embert tartóztattak le a hadsereg július 15-ei, kudarcba fulladt puccskísérletével kapcsolatban. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a puccskísérlethez, és ő maga is elítélte az akciót.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!