Az Egyesült Államokban – főként szexuális bűnelkövetőkről – ilyen lista már a kilencvenes évek eleje óta létezik, és mindenki számára elérhető. Apropóját szörnyű tragédia adta.
A tizenegy éves Jacob Wetterling 1989. október 22-én este egy minnesotai videókölcsönzőbe tartott öccsével és egy barátjával, amikor felfegyverzett, maszkos férfi leparancsolta őket kerékpárjukról, majd arccal lefelé a földre kényszerítette a gyerekeket. A támadó kiválasztotta áldozatát, Jacobot, a másik két fiút pedig útjára eresztette.
A támadó ezután a kocsijába tuszkolta Jacob Wetterlinget, megbilincselte, és Paynesville erdős részére vitte. Itt megerőszakolta, majd, mivel autó közeledett, lelőtte. Ezután elmondása szerint megijedt, és hazament. Pár órával később visszatért, hogy elrejtse a fiú holttestét. Közeli építkezésen talált egy markológépet, azzal ásott mély árkot.
„Ugye megengeded, hogy Rezső bácsi megsimogassa?”
Lapunk találkozót szervezett, ahol először cserélt személyesen tapasztalatot hat áldozat.
Egy évvel később visszatért a tett helyszínére, és elvitte a fiú ruháit, maradványait, és máshol újra elásta.
A borzalmas történet részletei a bűntett után huszonhét évvel kerültek napvilágra. 2016-ban fogták el ugyanis az elkövetőt, Danny Heinrichet, egy másik ügy kapcsán. Beismerő vallomásért cserébe büntetésének csökkentését kérte, az ügyészek pedig belementek. Szerették volna, ha a Wetterling család végre megkapja a közel három évtizede áhított válaszokat, és eltemethetik Jacobot. Heinrich így csak húsz év börtönbüntetést kapott.
Fiuk eltűnése után néhány hónappal Jerry és Patty Wetterling – a kiskorúak biztonságának minél magasabb szintű elősegítéséért – megalapította a gyermekjogvédő Jacob Wetterling Alapítványt. Érdekérvényesítő törekvéseik olyan hatásosak voltak, hogy 1994-ben megszületett a Jacob Wetterling-törvény, melynek célja a gyermekek elleni bűncselekmények megelőzése, az erőszakos szexuális bűnelkövetők regisztrációja.
A törvény alapján minden amerikai államnak listát kell vezetnie a gyermekek elleni szexuális bűnelkövetőkről. A regisztráltaknak tíz éven át évente kötelezően jelenteniük kellett lakcímüket (akik erőszakos szexuális ragadozónak minősültek, azoknak életük végéig, negyedévente).
A Jacob Wetterling-törvény több ízben is módosult 1991-es elfogadása óta. Ebből a két legismertebb kiegészítés az 1996-os Megan- és a gyermekvédelmi Adam Walsh-törvény.
Megan Kanka hétéves volt, amikor a szomszédban lakó Jesse Timmendequas megerőszakolta, majd övével megfojtotta. A férfit már korábban elítélték kiskorú ellen elkövetett erőszakos szexuális támadásért. Le is ülte börtönbüntetését, majd kényszergyógykezelésen is részt vett. A kórházban dolgozó orvosok szerint Timmendequas „nem igazán” akart meggyógyulni, és féltek, hogy újra lecsap majd. A férfi bűnösnek vallotta magát, és halálra ítélték. Később ezt életfogytiglani börtönbüntetésre módosították.
Jesse Timmendequas látszólag teljesen normális életet élt. Se Megan, se szülei nem sejtették, hogy erőszakos múltja van. A Megan-törvény ezért olyan kiegészítés, amely már arra szólítja fel a bűnüldöző hatóságokat, hogy tegyék nyilvánossá a regisztráltak listáját. Azt, hogy mennyi információt közölnek és hol, a törvény az államokra bízza. Általában nevük, címük, fényképük és az elkövetett bűncselekmény szerepel a honlapokon. Ezeket az adatokat pedig a sajtó is szabadon felhasználhatja, vagy akár szórólapon is szerepelhetnek.
Az eredeti rendelkezés második, közismert módosítása a gyermekvédelmi Adam Walsh-törvény, amelyet 2006. július 27-én írt alá az akkori elnök, George W. Bush. Adam Walsht 1981-ben, hatéves korában rabolták el egy hollywoodi bevásárlóközpontból, ahol édesanyjával vásárolt. Amíg a nő lámpákat nézett, otthagyta fiát a videojáték-részlegen több más gyerek társaságában. Amikor tíz perc múlva visszament érte, fia már nem volt ott, ahogy a többi gyerek sem. Mint kiderült, a gyerekek veszekedni kezdtek a játékokon, ezért a biztonságiak kivezették őket az üzletből. Adam, aki túl szégyenlős volt, hogy megszólaljon, és elmondja az őröknek, hol van az anyukája, minden bizonnyal magára maradt a bolt kijáratánál.
Ekkor ragadta magával egy Ottis Toole nevű férfi, aki később megerőszakolta, megfojtotta, majd levágta a fejét egy machetével. A fiúnak csupán a súlyosan összevert fejét találták meg két héttel később egy csatornában. Teste többi része sosem került elő.
Ottis Toole-t sosem ítélték el a gyilkosságért. Akkoriban még nem volt elég fejlett a DNS-tesztelés, és a férfi folyamatosan visszavonta vallomását. 1996-ban halt meg a börtönben, és unokahúga szerint előtte bevallotta neki, hogy valóban ő ölte meg a fiút, és napokig hordta kamionjában a fejét, mert elfelejtette, hogy ott van.
Az eset elképesztő kegyetlensége miatt az Adam Walsh-törvény három szinten határozta meg a bűnelkövetőket. A hármas szintű bűnözőknek háromhavonta kell életük végéig jelenteniük tartózkodási helyüket, a kettes szintűeknek félévente huszonöt éven keresztül, az egyes szintűeknek pedig évente tizenöt éven keresztül. Ha ezt nem teszik meg, az újabb bűncselekménynek minősül. A törvény alapján országos lista is készült, amelyen államokra lebontva vagy név szerint lehet rákeresni a feltételezett elkövetőkre.
A listázás legfőbb előnye elsősorban az, hogy ha valakinek a gyerekét Facebookon vagy más közösségi oldalon bejelöli valaki, aki számukra ismeretlen, esetleg új szomszéd érkezik, ellenőrizhetik őket. Ami a hatóságokat illeti, könnyebben nyomon követhetik a bűnözőket azáltal, hogy rendszeresen számot kell adniuk lakcímükről, illetve ha eltűnik egy gyerek, már van egy komplett adatbázis, ahol a lehetséges gyanúsítottak után nézhetnek.
Negatív következményként merülhet fel viszont, hogy a lista segítségével kapcsolatba léphetnek egymással a szexuális ragadozók, és információt vagy akár pornográf anyagokat is megoszthatnak egymással. Egyes jogvédő szervezetek ezzel szemben azt emelik ki, hogy súlyos diszkrimináció áldozatai lesznek azok, akik a listán vannak: nehezebben találnak munkát, atrocitások érhetik őket.
A többség azonban még mindig hasznosnak találja a regisztrációt, és úgy véli, a gyermekek biztonsága, ártatlanságuk megőrzése jóval többet nyom a latban, mint a bűnelkövetők személyiségi jogainak sérelme.
