Floridai strandon mutogatta magát a magyar diplomata

Őrizetbe vételük után mindegyik gyanúsított 500 dolláros óvadék ellenében szabadulhatott.

MNO
2017. 02. 28. 10:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Nemi szervét mutogatta egy saratosai strandon Magyarország helyi tiszteletbeli konzulja – állítják a helyi hatóságok: a 71 éves Stephen Gergatzot, vagyis Gergátz Istvánt rajtaütés során, öt másik mutogatós társaságában fogták el civil ruhás – azaz fürdőruhás – nyomozók, akik a múlt héten kedden és pénteken is razziát tartottak a Velence nevű strandon.

A hat, szeméremsértéssel gyanúsított férfi között egy 80 éves aggastyán is volt, a szatírok állítólag nemi szervüket villantották ki, és tisztességtelen ajánlatokat tettek a fürdőzőknek.

Őrizetbe vételük után mindegyik gyanúsított 500 dolláros óvadék ellenében szabadulhatott – Gergác Istvánt pénteken helyezték szabadlábra, írja a Mysuncoast.

Gergátz fényképe megtalálható a tiszteletbeli magyar konzulok honlapján is, ezt és az amerikai portál által közölt képeket összevetve egyértelmű, hogy valóban ő a gyanúsítottak egyike.

Próbáltuk utolérni a tiszteletbeli konzult, szerettük volna megtudni, mi a véleménye a gyanúsításról, és visszalép-e posztjáról, de egyelőre nem reagált megkeresésünkre. A témában kerestük a washingtoni magyar nagykövetséget, írásban feltett kérdéseinkre a külképviselet csak annyit válaszolt, hogy forduljunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályához. 

Úgy tűnik, a KKM-nek nincs véleménye Gergátz  botrányos viselkedéséről. Érdeklődésünkre, hogy tervezik-e a tiszteletbeli konzul visszahívását, mi az álláspontjuk az üggyel kapcsolatban, csak annyit válaszoltak: a felvetett témával kapcsolatban már minden információ megjelent.

Az Index felidézte, Gergátz Istvánt 2012-ben nevezte ki és 2015 augusztusában iktatta be hivatalába Hende Csaba akkori  honvédelmi miniszter, a floridai Venice Petőfi Magyar Klubházban. A kinevezésről Facebook-oldalán beszámolt a Honvédelmi Minisztérium is a kormany.hu-ra hivatkozva, igaz, az a döntésről tudósító cikket már törölték a kormányzati oldalról.

 

###HIRDETES###

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.