Örök uralomra készül a zimbabwei matuzsálem

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Robert Mugabe elnök 93 éves, de nem akar félreállni. Felesége szerint még a holttestét is megválasztanák.

2017. 02. 21. 20:46

Bármilyen forgatókönyv valósul is meg, a veterán vezető halálával az afrikai politika egy emblematikus figurája távozna. Robert Mugabe személye nemzetközileg is csak az utóbbi bő évtizedben vált ilyen megosztóvá, addig a világ számos vezetőjével, például Erzsébet királynővel (még lovaggá is ütötték) és Ferenc pápával is találkozott. Aztán a 2000-es évek elején elüldözte az országból a fehér földbirtokosokat, mire hirtelen reflektorfénybe került kőkemény, diktatórikus kormányzása, és a nyugati világ szemében egy igazi véreskezű diktátorrá változott, aki lábbal tiporja az emberi jogokat, köszönő viszonyban sincs a demokráciával, ellehetetleníti az ellenzéket és a kritikus sajtót.

Afrikában ugyanakkor néhányak szemében még mindig egy hős, aki nemcsak hogy lerázta magáról a gyarmattartók uralmát, de volt bátorsága később is szembeszállni a fehérekkel. Így van ez még akkor is, ha közben az egykori brit gyarmat egykori virágzó gazdasága összeroppant, sőt a szankciók hatására romokban hever, és oly sok másik afrikai országhoz hasonlóan mégiscsak külföldi országok segélyeinek van kiszolgáltatva.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.