Az újság online kiadásában szerdán azt írta név nélkül nyilatkozó igazságügyi minisztériumi tisztségviselőkre hivatkozva, hogy az egyik magánmegbeszélés Sessions és Szergej Kiszljak orosz nagykövet között az akkor még szenátori tisztséget betöltő amerikai politikus irodájában zajlott le tavaly szeptemberben, amikor – az amerikai hírszerzés szerint – tetőfokára hágott az orosz kiberhadjárat, amellyel Moszkva befolyásolni próbálta az amerikai elnökválasztás eredményét.
Az amerikai lap úgy tudja, hogy Sessions és Kiszljak júliusban is találkozott egymással. A két találkozó idején Sessions a szenátus fegyveres erők bizottságának tagja volt és Trump egyik külpolitikai tanácsadója. Jelentős szerepet játszott Trump kampányhadjáratában, amelyhez tavaly februárban csatlakozott.
Amikor a kinevezése előtti, január 10-i szenátusi meghallgatáson a politikust a Donald Trump kampánystábjának emberei és Moszkva képviselői közti kapcsolatfelvételekről kérdezte egy demokrata párti szenátor, Al Franken, Sessions nem tett említést az orosz nagykövettel folytatott megbeszéléseiről.
„Nem tudok semmi ilyesmiről nem kommunikáltam az oroszokkal” – idézi Sessions akkori nyilatkozatát a The Washington Post, amely közzétette a szenátusi meghallgatásról szóló videofelvételt is.
A lapot tájékoztató minisztériumi illetékesek szerint Sessions úgy ítélte meg, hogy a törvényhozók számára nem lényegesek az orosz nagykövettel folytatott megbeszélései, és Sessions részleteiben már nem is emlékszik arra, hogy miről tárgyalt Kiszljakkal.
Sarah Isgur Flores, Sessions szóvivője a The Washington Post munkatársainak úgy nyilatkozott, hogy szenátusi meghallgatásán Sessions nem vezette félre a kongresszust, mivel „Oroszország és a Trump-kampány esetleges kapcsolatairól kérdezték, nem azokról a találkozókról, amelyeket szenátorként és a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának tagjaként bonyolított le”. Hozzátette, hogy „tavaly a szenátor több mint 25 megbeszélést folytatott külföldi nagykövetekkel, köztük a brit, a koreai, a japán, a lengyel, az indiai, a kínai, a kanadai, az ausztrál, a német és az orosz nagykövettel”. E találkozók tényét az igazságügyi minisztérium is megerősítette, leszögezve, hogy Jeff Sessions az említett kongresszusi bizottság tagjaként, szenátorként folytatott megbeszélést a nagykövetekkel.