Az észak-olaszországi nagyváros egykori Fiat-gyára, a Lingotto látja vendégül a rendezvényt, amely Matteo Renzi politikai visszatérését jelenti. A volt olasz miniszterelnök a kampánnyal a balközép Demokrata Párt (PD) április 30-i főtitkárválasztására készül.
Nyitóbeszédében Matteo Renzi széles körű gazdasági-szociális választási programot vázolt fel a PD és Olaszország számára, hangsúlyozva, hogy ha ő nyeri a főtitkárválasztást, a következő parlamenti választásokon a párt miniszterelnök-jelöltjeként is indul. Politikai célként fogalmazta meg, hogy a PD-nek vissza kell adnia a reményt Olaszországnak, és a baloldali politikai hagyományt folytatva „valami újat” kell építenie.
Hangsúlyozta, hogy a félelemkeltés nem lehet választási fegyver sem az olasz, sem a nemzetközi politikában. Donald Trump amerikai elnökről Matteo Renzi kijelentette, hogy félelemből emel falat, amely védelem helyett csapdába zárja országát.
Céljának nevezte a „bürokratikus helyett demokratikus” Európa megteremtését. „Ne Európa mondja meg, mit tegyünk, mi kérjük Európától, hogy cselekedjen, és azt kérjük a Magyarországon falakat építő Európától, hogy térjen vissza emberi dimenziójához” – jelentette ki Matteo Renzi. Közölte, hogy a PD főtitkáraként az Európai Bizottság következő elnökének közvetlen megválasztását szorgalmazza majd, valamint hogy az Európai Szocialista Párt (PSE) transznacionális előválasztást tartson az európai uniós tagállamokban a PSE bizottsági elnökjelöltjének kiválasztására.
Matteo Renzi beszédén jelen volt Joseph Muscat máltai kormányfő is (aki a Juventus–Milan labdarúgó-mérkőzésre érkezett Torinóba).
A Lingotto jelképes helyszínnek számít: 2007-ben – a korábbi olasz baloldali formációk utódpártjaként – itt alakult meg a PD. Matteo Renzi most szintén a párt „újraindítását” hirdette meg a vasárnapig tartó találkozóval, amelyen tizenkét különböző témájú workshop zajlik az olasz és az európai politikáról, oktatásról, egészségügyről, jogról és kultúráról. Egész Olaszországból 3000 résztvevő jelentkezett, többségük PD-politikus, aki már a következő olasz parlamenti választás listavezetői helyére pályázik.