Ferenc pápa hajlik rá, hogy megvizsgálják a nős papság lehetőségét

Ismét tabukat döntöget a katolikus egyházfő.

MNO
2017. 03. 10. 15:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferenc pápa nyitott arra, hogy a katolikus egyházban bevezessék, házas embereket is pappá szenteljenek – írja a CNN a Die Zeit nyomán. A katolikus egyházfő a német lapnak adott interjújában jelezte, hogy a paphiány óriási probléma az egyháznak, és nem zárkózik el attól, hogy változtassanak a szabályozáson.

„Meg kell vizsgálnunk, hogy a »viri probati« működhet-e, és ha igen, akkor milyen feladatokat vállalhatnak majd a felszenteltek” – mondta az egyházfő, vagyis azt nem állította, hogy ők például szentmiséket is tarthatnának. A latin kifejezés arra utal, hogy a katolikus egyház már korábban is bevont a közösségi szolgálatba tapasztalt, erős hitű, idősebb nős férfiakat. Eszerint házas férfiak jelentkezhetnének szolgálatra, de a már felszentelt papok hivatásuk ideje alatt nem köthetnek házasságot. Az egyházfő hangsúlyozta: a cölibátus önkéntessé tételét nem tartja megoldásnak.

A katolikus egyházban egyébként már van példa arra, hogy házas férfiak papként szolgálnak: protestáns házas papokból – akik áttértek a katolikus vallásra – lehetnek római katolikus papok, amennyiben feleségük ezt engedélyezi. Emellett pedig a katolikus egyház a keleti rítusú (görög)katolikusok esetében eddig is elfogadta a házas férfiak pappá szentelését.

A római katolikus egyház törvényei szerint a papok nem házasodhatnak, mivel Krisztus személyében és nevében az evangélium hirdetésének a szolgái, ugyanúgy nőtlenek, mint ahogy Jézus is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.