Le Pen és Emmanuel Macron fej fej mellett

A két politikus egy százalékpont különbséggel áll az élen az Ipsos felmérése szerint.

MTI
2017. 03. 17. 17:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Le Monde című napilapban pénteken közzétett tanulmány arra világít rá, hogy az FN és általában a jobboldal szavazói sokkal biztosabbak a választásukban, mint az Emmanuel Macron alig egy éve alakult Indulás! (En Marche!) nevű mozgalmát támogatók.

Ha most tartanák az első fordulót, a felmérés szerint Marine Le Pen a szavazatok 27, Emmanuel Macron pedig 26 százalékát szerezné meg. A radikális jobboldali jelölt támogatottsága a legutóbbi Ipsos-felmérés óta stagnált, Macroné 1 százalékpontot javult.

A harmadik helyen Francois Fillon konzervatív jelölt áll 17,5 százalékkal, akinek a korrupciós botránya januári kirobbanásakor sokat romlott a megítélése, de az utóbbi hetekben megállt a süllyedés, és az ő támogatottsága is stagnál. A negyedik helyen továbbra is a szocialista Benoit Hamon áll 12,5 százalékkal, az ötödiken pedig a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon 11,5 százalékkal.

A tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek az elnökválasztási kampánynak az a legfőbb sajátossága, hogy valamivel egy hónappal az első forduló előtt a megkérdezetteknek csak 59 százaléka tudja biztosan, kire szavaz. A franciák 41 százaléka azt válaszolta, hogy még véleményt változtathat az április 23-ai első fordulóig.

A bizonytalanság elsősorban Marine Le Pennek kedvez, az ő szavazótáborának 78 százaléka ugyanis véglegesnek mondta a választását, és csak 22 százaléka nem biztos abban, hogy tényleg az FN elnökére szavaz majd.

Francois Fillonnak is viszonylag biztos bázisa van a jogi eljárások ellenére. A jobboldali jelöltet jelenleg támogatók 68 százaléka eltökélt a választásában, s 32 százalék mondta azt, hogy még változtathat a véleményén.

Emmanuel Macron támogatóinak viszont csak 52 százaléka számít biztos szavazónak, 48 százalék még nem döntött véglegesen. Hasonló a helyzet Hamon esetében, az őt támogatók 53 százaléka eltökélt.

A reprezentatív felmérés március 14–15-én 11 990 francia választópolgár megkérdezésével készült.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.