A tanács honlapján is olvasható tájékoztatás szerint az Európai Tanács elnökének a huszonhét uniós tagállam támogatásával elfogadott zárónyilatkozata konszenzus hiányában nem tekinthető az Európai Tanács mint intézmény hivatalos dokumentumának.
A szövegben a 27 tagország vezetője a munkahelyteremtés, a gazdasági növekedés és a versenyképesség növelésének témakörében megállapította, hogy a 2008-as gazdasági világválságot követően hozott intézkedések meghozták gyümölcsüket. A gazdasági növekedés kilátásai valamennyi uniós tagországban biztatóak, ugyanakkor a munkanélküliségi mutatók továbbra is magasak.
A fennálló bizonytalanságok miatt folytatni kell a gazdaság korszerűsítését célzó strukturális reformokat, erősíteni kell az államháztartást és támogatni kell a befektetéseket.
Az Európai Tanács üdvözölte az Európai Bizottság határozatát, amely szerint az élelmiszer-ellátási lánc jobb működése érdekében magas szinten kíván foglalkozni az élelmiszerek kettős minőségének az unió belső piacán tapasztalt problémájával.
A zárónyilatkozat végén az uniós tagországok vezetői rögzítették, hogy a márciusi csúcstalálkozón megerősítették pozíciójában Donald Tusk korábbi európai tanácsi elnököt a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakra. Beata Szydlo lengyel miniszterelnök nem támogatta szavazatával Donald Tusk megválasztását, a tanácskozás szünetében pedig úgy foglalt állást, hogy a csúcstalálkozó érdektelen zárónyilatkozat nélkül. Ha a lengyel bojkott ellenére megoldást találnak a zárónyilatkozat aláírására, az azt jelenti, hogy nincsenek szabályok – vélte. Ezt Lengyelország nem tudja elfogadni – tette hozzá a kormányfő.
A liberális konzervatív pártállású volt lengyel kormányfő 2014. december 1-jétől tölti be a testület elnöki tisztségét, amely posztot az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés hozta létre.
Kifejtették, hogy a kereskedelem továbbra is a növekedés egyik legerősebb motorja, amely több millió munkahely létrejöttéhez járul hozzá. Az Európai Tanács ezért is üdvözli az Európai Unió és Kanada közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás (CETA) uniós parlamenti támogatását, és további aktív tárgyalásokat sürget a nemzetközi kereskedelmi partnerekkel – olvasható a nyilatkozatban.