Több mint 23 millió forint – ennyit fizetett a Magyar Nemzeti Bank annak a cégnek, amely kiközvetítette március elején az előző brit konzervatív pénzügyminisztert, George Osborne-t. A tory politikus magyarországi utazásáról onnan értesülhettek a magyar polgárok, hogy Osborne március 2-án előadást tartott a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az MNB-tanszék által a Facebookon is meghirdetett, telt házas előadásról mi is beszámoltunk. Osborne elmesélte, hogy magyar származású, nagyanyját Fehér Klárának hívják, de a politikus harmadik generációs bevándorlóként már nem beszél magyarul. Az előadáson szólt a brexit potenciális hatásairól, az Európai Unió jövőjéről, Donald Trumpról és Marine Le Penről is.
Ám a fenti esemény előtti napon is volt programja George Osborne-nak Budapesten. A jegybank közlése szerint a politikus március elsején az MNB székházában „szakmai konzultáción és felső vezetői megbeszélésen vett részt, továbbá szakmai előadást tartott számos érdeklődő munkavállalónak”. Ezeken az eseményeken George Osborne megosztotta szakmai véleményét számos Magyarországot, az Európai Uniót és a nemzetközi közösséget érintő gazdasági, pénzügyi és politikai kérdésről – közölte az MNB. „Másfajta tanácsadást George Osborne nem végzett a Magyar Nemzeti Bank számára” – válaszolta erre irányuló kérdésünkre a Matolcsy György vezette jegybank. Hosszú távú együttműködésük egyelőre nincs a korábbi brit pénzügyminiszterrel, az MNB-nek ez egyelőre nincs is szándékában.
Osborne tehát két napon át volt Budapesten, feltehetőleg összesen egy éjszakát töltött a fővárosban. Mindez nem volt olcsó, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint 81 500 amerikai dollárt (23,4 millió forintot) fizettek a teljes program kivitelezéséért az Osborne-t képviselő Washington Speakers Bureau-nak (WSB). A céggel kötött szerződést az MNB, érdekesség, hogy a kontraktusra hivatkozva utasították el a kérelmünket, hogy interjút készíthessünk George Osborne-nal. A jegybank leszögezte, az összeg magába foglalta nemcsak az említett programokat – azaz a jegybanki konzultációkat, felső vezetőknek és jegybanki alkalmazottaknak tartott előadásokat, valamint az egyetemi fellépést –, hanem az utazással, szállással kapcsolatos, valamint egyéb felmerülő költségeket is. „Tekintettel Osborne úr kiemelkedő hátterére, szakértelmére, és eddig betöltött pozícióira, ez az összeg a WSB ilyen szintű előadói körében standard árnak számít” – közölte a jegybank. Kerestük a Washington Speakers Bureau-t is az ügyben, eddig nem válaszoltak.