Orbán „palira veszi” az Európai Uniót

Új mélypontra jutott Magyarország menekültekkel szembeni kegyetlen bánásmódja – írja az amerikai napilap.

MTI
2017. 03. 14. 12:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új mélypontra jutott Magyarország menekültekkel szembeni kegyetlen bánásmódja azáltal, hogy a parlament a múlt héten az Európai Unió ajánlásával ellentétesen megszavazta a menedékkérők tömeges fogva tartását szögesdróttal körbevett táborokban, az pedig egyenesen a nemzetközi joggal ellentétes, hogy ez az eljárásmód a gyerekekre is vonatkozik – foglalt állást nyomtatásban kedden megjelent szerkesztőségi cikkében a The New York Times című liberális amerikai napilap.

A menekültügyi törvény ilyen értelmű megváltoztatásának igazolására Orbán Viktor miniszterelnök – Donald Trump amerikai elnök nézeteit visszhangozva – „a terrorizmus trójai falovának” nevezte a menekülteket – idézi fel a lap.

Miközben Orbán nevetség tárgyává teszi az EU értékeit, Magyarországnak nem okoz problémát elfogadni az uniós támogatást, aminek köszönhetően 2015-ben 5,6 milliárd eurót (1736 milliárd forint) kapott az ország. Budapest kiszámított időzítéssel egy nappal azután fogadta el a módosítást, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítésének állami támogatását.

A miniszterelnök nyilvánvalóan „palira veszi” az Európai Uniót, de vajon mikor lesz az EU-nak bátorsága fellépni az ilyen politika ellen, és az uniós alapértékek megtagadásának eltűrése mely ponton teszi értelmetlenné a közösséget? – tette fel a kérdést a lap szerkesztősége.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.