Sírba vitte titkait a londoni merénylő?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Khalid Masood Szaúd-Arábiában is dolgozott. Valószínűleg nem állt közvetlen kapcsolatban az Iszlám Állammal.

2017. 03. 26. 11:13

Ezek fényében a legvalószínűbbnek azt tartják, hogy az Iszlám Állam internetes propagandája szippantotta be az egyébként sokáig nem kifejezetten vallásos férfit. Más sajtóinformációk szerint viszont Masood már a kétezres évek elején, a börtönben radikalizálódott. Szabadulása után jól menő vállalkozást vezető feleségével és két lányával is összeveszett, miután próbálta rájuk erőltetni a vallás szigorát. Meglehetősen agresszív emberként írták le azok is, akik ismerték. „Mindig a zsebében volt a kése” – mesélte például az egyik „barátja”, egyik korábbi párjának rokonai pedig arról számoltak be, hogy a kapcsolatnak is a férfi erőszakossága miatt lett vége.

Közben több áldozat még mindig kórházi kezelésre szorul. Egyikük továbbra is súlyos életveszélyben van, és kettejük állapota még kritikus.

Berlinben előre figyelmeztettek

Kilenc hónappal a terrortámadás előtt előre figyelmeztetett a német rendőrség, hogy a Berlinben 12 embert meggyilkoló, tunéziai származású Anis Amri merényletre készül – tudta meg a Bild am Sonntag. Egyéb bizonyítékok mellett a 24 éves férfi mobiltelefonján talált üzenetek is arra utaltak, hogy támadást tervez. A figyelmeztetés ellenére azonban az illetékesek úgy látták, hogy a kitoloncolása nem kikényszeríthető. A férfi egyébként 18 hónapon át kerülte el a kitoloncolást csupán azzal, hogy különféle személyazonosságokat használt, és feltorlódott a papírmunka a hatóságoknál. Korábban nem mellesleg az is kiderült, hogy titkosszolgálati információk alapján már egyszer Marokkó is figyelmeztette Németországot, hogy Anri veszélyes lehet, ám ezt is figyelmen kívül hagyták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.