Újabb európai országból vonul ki az Uber

Ezúttal a dán felhasználókat értesítette a cég, április 18-án éjfélkor csukják be a boltot.

Földi Bence
2017. 03. 28. 10:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedden levelet kaptak a koppenhágai Ubert használók, a személyszállítással foglalkozó cég közölte: április 18-án éjfélkor lekapcsolják a szolgáltatást a dán fővárosban. A San Franciscó-i székhelyű vállalat a jogi keretek várható változásával (a kormány február végén új taxistörvény-tervezetet nyújtott be) indokolta a lépést. „Nem maradt más választásunk, mint hogy véget vessünk a szolgáltatásnak” – írta a koppenhágai Uber-csapat az olvasónk által lapunkhoz eljuttatott e-mailben.

A cég szerint ahhoz, hogy visszatérjenek, változtatni kell az elfogadásra váró jogi kereteken, ezért fognak dolgozni az elkövetkezendőkben. Arra kérték a felhasználókat, hogy ők is segítsenek ebben, keressék meg politikusaikat, és adják tudtukra, hogy olyan törvényeket szeretnének, amelyek segítik a modern technológia terjedését, hogy a dánok olyan applikációkat élvezhessenek, mint az Uber. Ezt követően felsorolták a dán parlamenti pártok Facebook-oldalait linkekkel, bátorítva a felhasználókat a véleménynyilvánításra. Az Ubernek egyébként háromszázezer felhasználója van a dán fővárosban.

A közelmúltban nemcsak Dániában, hanem például Spanyolországban is akadt gondja az Ubernek: ott március közepén rendeztek hatalmas taxistüntetést. A 7-10 ezer taxis részvételével Madridban és Barcelonában zajlott Uber-ellenes megmozduláson ilyen feliratú transzparenseket lehetett olvasni: „Kezeket fel, ez rablótámadás!”, „Nem fognak minket megállítani!”. Emlékezhetünk, Magyarországon is taxistüntetésekkel kezdődött az a folyamat, amelynek végén az Országgyűlés változtatott a szabályokon, és az Uber hazánkból is kivonult még tavaly.

A kedélyeket az is borzolja az Ubernél, hogy kevesebb mint hét hónappal munkába állása után lemondott a vállalat elnöke a múlt hét előtti vasárnapon. Jeff Jones azzal indokolta döntését, hogy a vezetői tevékenységét meghatározó elvei és szemléletmódja nem összeegyeztethető mindazzal, amit az Ubernél tapasztalt, ezért nem tudja tovább folytatni a munkát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.