Újabb taggal bővülhet az Európai Unió

Az Európai Bizottság elnöke a válságok ellenére még legalább további 60 évet jósol az Európai Uniónak, amelynek szerinte „akkor már biztosan több mint 30 tagállama lesz”. Jean-Claude Juncker a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak adott interjút abból az alkalomból, hogy jövő héten lesz az EU elődjét megalapító Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója.

MTI
2017. 03. 19. 7:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Britanniát követően már egyetlen ország sem fogja elhagyni az uniót, mivel ennek hátrányai láthatóvá válnak – vélekedett Juncker. „Ellenkezőleg, a többi tagállam emiatt ismét egymásba szeret és megújítja az Európai Uniónak tett házassági fogadalmát” – fogalmazott.

A brüsszeli bizottság elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy az EU-ellenes Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke nem tudja kikezdeni az uniót. „Még ha elnökké is választanák, ezzel nem érne véget az európai projekt. Viszont bajt hozna a házhoz” – tette hozzá.

Juncker emellett megértést mutatott azok iránt, akik az EU jelenlegi állapotával elégedetlenek. „Európa sok mindent jól csinál, némely dolgot azonban rosszul. Arra kérem ezért a meggyőződéses európaiakat, hogy végre mozgassák meg magukat. Mert ha ülve maradnak a kanapén, miközben a szélsőjobboldaliak futnak, ez utóbbiak mindig is előnyben lesznek” – figyelmeztetett.

Az interjúban Juncker – mint a Ria Novosztyi orosz hírügynökség kiemelte – óva intette Washingtont egy Brüsszellel szembeni kereskedelmi háborútól, és beszélt az Egyesült Államok és az Európai Unió „elidegenüléséről” is. Juncker szerint Washington külgazdasági stratégiájának megváltozása árthat a kétoldalú viszonynak. „Elbírna-e az Egyesült Államok egy kereskedelmi háborút Európával szemben? Ez a lépés nem felelne meg sem az európai, sem az amerikai érdekeknek” – emelte ki, hangsúlyozva azt is, hogy az uniónak fel kell készülnie arra, hogy Washington protekcionistább lesz.

A bizottsági elnök arról is beszélt, hogy Donald Trump amerikai elnök „kirohanásai” az Európai Unió ellen „nem múltak el nyom nélkül”. Mint mondta, „precedens nélküli, hogy az amerikai elnök üdvözli Nagy-Britannia kilépését az unióból, és bejelenti, hogy a többi országnak követnie kellene a példáját”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.