Öt canterburyi érsek maradványát találták meg egy londoni kriptában

A St. Mary-templom helyén álló Garden Museum felújításakor találtak rá az építőmunkások a titkos kriptára.

MTI
2017. 04. 17. 11:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lambeth-i St. Mary-templom helyén álló Garden Museum felújításakor találtak rá az építőmunkások a titkos kriptára, amely 30 koporsót rejtett.

„Számos koporsót találtunk, az egyik tetején egy aranykorona volt – mondta a BBC-nek Karl Patten, a felújítást végző vállalkozás menedzsere.

Az emberi maradványok többsége az 1600-as évekből való. Néhány koporsón névtáblát is találtak, az egyiken Richard Bancroft neve volt, aki 1604 és 1610 között töltötte be Canterbury érsekének tisztét, a másik John Moore maradványait rejti, aki 1783 és 1805 között volt az anglikán egyház vallási vezetője. Moore feleségének maradványait is megtalálták egy másik koporsóban.

Richard Bancroft érseksége idején adták ki a Biblia új angol fordítását 1611-ben.

A St. Mary-templom anyakönyve szerint három másik érseket is a kriptába temettek, köztük Frederick Cornwallist, aki 1768–1783 között volt érsek, Matthew Huttont (1757–1758) és Thomas Tenisont (1695–1715).

A maradványokat egyelőre nem azonosították a szakemberek.

A St. Mary-templomot a XI. században építették a Westminster-apátsággal átellenben, a Temze túlpartján. A templomnak kettős élete volt, egyrészt Lambeth falu temploma volt, másrészt a canterburyi érsek londoni palotájának is egyfajta szárnyépülete volt. Az évszázadok során számos érsek és családja imádkozott itt, és döntött úgy, hogy itt temessék el – mondta Christopher Woodward, a múzeum igazgatója.

A templom helyén az 1970-es években létesült a Garden Museum.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.