Szalagkorlátnak ütközött egy bevándorlókat szállító teherautó Belgiumban

A sérülteket kórházba szállították, öten válságos állapotban vannak, közülük ketten kiskorúak.

MN
2017. 04. 04. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szalagkorlátnak ütközött egy migránsokat szállító teherautó kedden Belgiumban, miközben a sofőr megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, a balesetben tizennégyen megsérültek – írja az MTI a helyi sajtó beszámolója alapján. Az ügyészségi tájékoztatás szerint a sérülteket kórházba szállították, öten válságos állapotban vannak, közülük ketten kiskorúak.

A rendőrségi üldözés azután kezdődött, hogy észlelték, a jármű a forgalommal szemben halad az autópályán mintegy 40 kilométerre délre Brüsszeltől. Az üldözés több mint 45 kilométeren keresztül tartott, amikor a teherautó sofőrje megpróbálta leszorítani az egyik rendőrautót, de nekiütközött a szalagkorlátnak, és elvesztette az uralmát a jármű felett.

A sofőrt őrizetbe vették, a kihallgatása délután várható. A vádhatóság arról számolt be, hogy az áldozatok mindannyian illegálisan tartózkodtak Belgiumban.

A történtekről beszámoló újságokban kiemelték, hogy Belgium fontos tranzitországa a Nagy-Britanniába tartó embercsempészeknek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.