Formálná a first lady szerepet Macron felesége

A frissen megválasztott francia elnök és 24 évvel idősebb felesége története nem mindennapi.

Pintér Bence
2017. 05. 09. 8:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éppen annyi év van a frissen francia elnökké választott Emmanuel Macron és felesége, Brigitte között, mint Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump között: huszonnégy év. Csakhogy a francia elnöki pár esetében éppen fordított a helyzet: az elnök a fiatalabb kettejük közül. A pár szerint is szokatlan kapcsolatról a Brigitte Macronról készült portréjában ír a BBC.

Macron tizenöt éves volt, amikor először találkozott mostani feleségével: a háromgyerekes anya drámatanárként dolgozott a jezsuita gimnáziumban, ahová a leendő elnök járt. Brigitte Macron visszaemlékezése szerint Emmanuel intelligens diák volt, és felnőttként lehetett kezelni. A fiatal diák és tanára között szárba szökkenő szerelem megriasztotta a szülőket, akik eleinte azt hitték, hogy fiuk az egyik osztálytársába szerelmes, aki éppenséggel Brigitte lánya volt.

Két évvel később aztán Macron ígéretet tett arra, hogy feleségül fogja venni a nőt: ezt az ígéretét tíz évvel később, 2007-ben váltotta be. Az esküvőn egyébként ő maga is elismerte, hogy a történetük nem éppen mindennapi. Mára az elnök szülei is megbékéltek a helyzettel, Macron édesanyja viszont inkább barátként, mint menyként tekint Brigitte-re – akinek lányai egyébként részt vállaltak az elnöki kampányból is. A harminckilenc éves Macron egyébként három mostohagyermekén keresztül hét gyermek nagypapája.

Brigitte egyértelműen hatással van férjére, többek között a női jogok ügyében is: Macron mozgalma, az En Marche! jelöltjeinek fele nő lesz az idei nemzetgyűlési választáson. Az új elnök arról is beszélt, hogy felesége formálni akarja a first lady szerepet Franciaországban, egyértelműen publikus szerepet szeretne vállalni, felvállalni egyes ügyeket. A BBC szerint adja magát, hogy volt tanárként a fiatalokra fókuszáljon.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.