Hiába figyelmeztettek többen is a manchesteri merénylőre

Korábban többen is bejelentették Salman Abedi szélsőséges nézeteit. Az MI5 belső vizsgálatot folytat.

MN
2017. 05. 29. 4:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brit belső elhárítás, az MI5 vizsgálatot indított annak felderítésére, hogyan kezelte az ügynökség a manchesteri merénylő, Salman Abedi szélsőséges nézeteire vonatkozó figyelmeztetéseket – közölte a BBC kormányzati forrásokra hivatkozva. Kiderült ugyanis, hogy korábban legalább háromszor figyelmeztették a hatóságokat a líbiai származású, brit állampolgár Abedire, aki múlt hétfőn éjjel egy koncert után hajtott végre öngyilkos merényletet, megölve 22 embert, köztük hét gyereket.

Abedi szélsőséges nézetei egyáltalán nem lehettek ismeretlenek a szolgálat előtt, hiszen már 16 éves korában az iskolai szünetben Líbiában harcolt az apjával együtt Moammer Kadhafi rezsimje ellen. Később pedig legalább két ember a főiskolájáról, a Manchester College-ból biztosan felhívta a terroristaellenes vonalat, hogy figyelmeztesse a rendőrséget Salman Abedire.

A manchesteri rendőrség szerint ezer emberük dolgozik a nyomozáson, és komoly előrelépéseket tettek az ügy felderítésére. Vasárnap újabb két embert tartóztattak le, egy 19 és egy 25 éves fiatalembert, velük együtt már 14-en vannak őrizetben, illetve több házkutatást is végrehajtottak. Valószínű ugyanis, hogy Abedi nem magányos merénylő volt, hanem egy kiterjedtebb iszlamista hálózat tagja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.