Irán teljes megsemmisüléssel fenyegeti Szaúd-Arábiát

Gyanúsak Rijád kapcsolatai az Egyesült Államokkal és Izraellel – közölte a védelmi miniszter.

MTI
2017. 05. 08. 12:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mohammed bin Szalmán, a szaúdi helyettes trónörökös egy interjúban beszélt arról a múlt héten, hogy Iránnal nem lehet párbeszédet folytatni, mert Teherán „síita ambícióival a muszlim világ ellenőrzésére tör”. Hangsúlyozta, hogy Szaúd-Arábia „tenni fog annak érdekében, hogy a csata Iránban legyen, ne Szaúd-Arábiában”.

Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter erre válaszul a Hezbollah libanoni síita szervezet televíziójának, az al-Manárnak azt mondta, hogy mindenkit óva int „ettől a hülyeségtől”. Hozzátette: ha így lesz, „Szaúd-Arábiában Mekkán és Medinán kívül semmi nem marad”. A politikus értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogyan gondolja Rijád kivitelezni Irán lerohanását. „Biztos azt képzelik, hogy elég hatalmas a légierejük ehhez” – mondta Dehgán. Az iráni miniszter szerint gyanúsak Rijád kapcsolatai az Egyesült Államokkal és Izraellel, és ezek a kapcsolatok ellentétesek a muszlim világ érdekeivel. Dehgán szerint Szaúd-Arábia azt akarja elérni, hogy Izrael indítson katonai akciót Irán ellen.

Rijád és Teherán között diplomáciai konfliktus robbant ki, miután Szaúd-Arábia tavaly január elején több szélsőségessel és terroristával együtt kivégzett egy síita vallási vezetőt. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel. Válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.

A két regionális hatalom, az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő, arab Szaúd-Arábia és a síita, jellemzően perzsa Irán között évek óta vetélkedés zajlik a térség feletti befolyásért. Az Irán atomprogramjáról – Teherán, valamint a nagyhatalmak és Németország között – létrejött 2015-ös megállapodás viszont jelentősen javította Teherán pozícióját a nemzetközi közösségben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.