Bűnösnek találta a bíróság azt az öt férfit, akit Borisz Nyemcov orosz ellenzéki vezető 2015-ös meggyilkolásával vádoltak. A csecsen származású elkövetők állítólag 250 ezer dollárt kaptak a gyilkosságokért, arra azonban a per sem derített fényt, hogy ki lehetett a megrendelő. Nyemcov rokonai is abbéli félelmüknek adtak hangot, hogy sosem fog kiderülni, a férfinak miért kellett meghalnia. A hatóságok a tárgyalás öt vádlottja mellett egy Beszlan Sabanov nevű férfit is meggyanúsítottak azzal, hogy köze volt Nyemcov megöléséhez, Sabanov azonban elfogása előtt felrobbantotta magát. Bár az egyik vádlott korábban elismerte bűnösségét, emberi jogi szervezetek arra figyelmeztettek, hogy kínzással csikarták ki belőle a vallomást, az öt vádlott később már ártatlannak vallotta magát.
Korábban mi is megírtuk, hogy több elmélet is verseng az ellenzéki vezér halálával kapcsolatban. Ezek közül az egyik, hogy a hatalom takarította el az útból, ezt azonban valószínűtlenné teszi, hogy a 2010-es évekre a politikus már bőven elveszítette az oroszok többségének szimpátiáját, befolyása aligha volt fenyegető a Kreml számára. Ráadásul halála a Kreml szempontjából nagyon szerencsétlen időpontban történt: 2015 elejére már lezajlott a Krím annektálása, illetve a kelet-ukrajnai válság kirobbanása, Vlagyimir Putyinék nemzetközi megítélése hihetetlenül rossz volt, amin csak tovább rontott, hogy a nyugati sajtó tele volt az ellenzéki aktivista meggyilkolásával.
Egy másik elmélet arról szólt, hogy az orosz titkosszolgálat a gyilkosság segítségével próbálta háttérbe szorítani Ramzan Kadirovot és az úgynevezett csecsen klánt, ám kérdéses, hogy ezért megérte volna nekik megkockáztatni az Oroszországot érő presztízsveszteséget.
Nyemcov halála 2015-ben azért is vert fel nagy port, mert a politikus korábban a parlamentből kiszoruló ellenzék egyik vezéralakja volt, meggyilkolása óta ennek a tábornak Alekszej Navalnij lett az egyedüli vezére. Nyemcov politikai karrierjét a peresztrojka időszakában alapozta meg, harminckét évesen már a Nyizsnyij Novgorod-i területet vezette kormányzóként, 1997-ben pedig energetikai és üzemanyagügyi miniszter, valamint kormányfőhelyettes lett. Országos népszerűségét jól mutatja, hogy a felmérések szerint a lakosság ötven százaléka látta volna őt szívesen elnökként. Politikai karrierjét azonban az 1998-as orosz gazdasági összeomlás derékba törte.
