Fukusimai katasztrófa: megkezdődött a büntetőper

Gondatlansággal vádolják az erőművet üzemeltető cég korábbi vezetőit.

MTI
2017. 06. 30. 5:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez az első olyan per, melyben a bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy az erőművet üzemeltető cég vezetői felelősségre vonhatók-e azért, mert nem sikerült elhárítaniuk az alapvetően természeti csapásból következő nukleáris katasztrófát. Katszumata Tszunehiszát, a Tepco egykori elnökét, valamint a cég két korábbi alelnökét, Muto Szakaét és Takekuro Icsirót foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlansággal vádolják. Mindhárman ártatlannak vallották magukat a bíróságon.

„Sajnálom, hogy megtörtént a baleset, de ezt lehetetlen volt előre látni” – mondta Katszumata a bíróságon.

A vád szerint viszont a három cégvezető már legalább két évvel a történtek előtt tisztában volt azzal, milyen veszélyt jelent egy potenciális szökőár a fukusimai atomerőműre, mégsem hozták meg a szükséges intézkedéseket, hogy a veszélyt elhárítsák. A per várhatóan több mint egy évig tart majd.

2011 tavaszán Japán történetének egyik legnagyobb földrengése majd az azt követő szökőár csapott le a fukusimai atomerőműre, ahol végül több reaktor magja leolvadt, és az 1986-os csernobili incidenshez mérhető súlyosságú nukleáris baleset történt. A környékről 150 ezer embert telepítettek ki. Az ügyészség kétszer is ejtette a vádemelési javaslatot, végül civilek magánvádas eljárásban állíttatták bíróság elé a Tepco korábbi vezetőit. A vádat arra alapozzák, hogy a Tepco egyik leányvállalata 2008-ban arra jutott, a 10 méterrel a tenger szintje fölé épített erőművet csaknem 16 méteres hullámok is elérhetik, ha a part közelében nyolcas erősségű földrengés következik be. A cég vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy nem emlékszik, hogy erről tájékoztatták volna.

Az ügyészség azért nem emelt vádat, mert úgy ítélték meg, hogy a baleset akkor is elkerülhetetlen lett volna, ha a Tepco a három évvel korábbi jelentés alapján intézkedéseket hoz a nyolcas erősségű földrengés következményeinek kivédésére, mert a 2011-es földmozgás ennél egy nagyságrenddel nagyobb, kilences erősségű volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.