Kabuli robbantás: a német nagykövetség lehetett a célpont

Állítólag egy tartálykocsi lett gyanús a biztonsági őrnek.

MTI
2017. 06. 09. 4:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Focus című hírmagazin úgy tudja, az illetékes német hatóságok vizsgálatainak első eredményei egyértelműen arra utalnak, hogy a támadást kifejezetten a nagykövetség ellen kívánták intézni. A végül az épületen kívül végrehajtott robbantásnak 160 halálos áldozata és 455 sebesültje volt.

A biztonság őrnek azért lett gyanús a tartálykocsi, mert a sofőr azt mondta, azért akar behajtani a nagykövetség udvarára, hogy a szennyvizet elszállítsa. Előzetesen azonban senkivel nem egyeztetett erről. Amikor az épület gondnoka is a járműhöz indult, hogy ellenőrizze, a merénylő felrobbantotta a nagyjából egytonnányi robbanóanyagot.

Ha sikerült volna bejutnia az udvarra, az épületben senki nem maradt volna életben – idézett a lap egy német kormányilletékest.

Az épület így is súlyosan megrongálódott, az utca felőli fal részben leomlott, az ablakok közül többtucatnyi betört. A nagykövetség több munkatársa megsebesült, a biztonsági őr pedig életét vesztette.

A friss sajtójelentés szerint az autó előzőleg egy ideig az iráni nagykövetségnél parkolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.