Lelőttek egy 30 éves magyar férfit a spanyolországi Vilanova i la Geltrúban – írja a 24.hu a La Vanguardia nevű lapra hivatkozva. Egy 39 éves magyar nőre is rálőttek, ő súlyosan megsérült.
Az eset még csütörtökön, a kora délelőtti órákban történt egy helyi bárnál. Az áldozat pincérként dolgozott, a nő pedig a hely tulajdonosa volt. A lap szerint a támadó csütörtökön kora délután lépett a bárba és legkevesebb két lövést adott le az áldozatra, majd a tulajdonosnőre célzott, akit súlyosan megsebesített.
A lövöldöző elmenekült, nagy erőkkel keresik a barcelonai rendőrök. A támadó indítékai egyelőre nem ismeretesek. Nem hivatalosan annyit tudni, hogy személyes ellentét volt a lövöldöző és a meglőtt magyarok között – teszi hozzá a 24.hu.
Pénteken délután a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel közölte, a barcelonai lövöldözésben megsérült magyar állampolgár már nincs közvetlen életveszélyben, és mellette van a családja. Emellett megerősítették, hogy a halálos áldozat egy magyar állampolgár.
Mint írták, a barcelonai konzul is a helyszínen van, a barcelonai főkonzulátus munkatársai pedig folyamatosan tartják a kapcsolatot a hatóságokkal, valamint minden hozzátartozóval. A barcelonai főkonzulátus munkatársai a fejleményekről azonnal tájékoztatják a KKM-et, amely folyamatosan tájékoztatja a sajtót is. A KKM információi szerint a rendőrség különleges egysége nyomoz az ügyben.