A The Times című konzervatív brit napilap által idézett vállalati források szerint egy alvállalkozó cég karbantartást végzett a BA londoni adatforgalmi központjában, a Heathrow repülőtér mellett, és az egyik alkalmazott egyszerűen kikapcsolta a szünetmentes áramforrást, amely a normál hálózati áramellátás mellett a vészhelyzeti tartalékot biztosító akkumulátorokkal, illetve a dízelgenerátorral is összeköttetésben volt.
A brit laphoz eljutott egy belső e-mail, amelyben a BA információtechnológiai részlegének vezetője arról tájékoztatja kollégáit, hogy a szünetmentes áramforrás visszakapcsolása is szakszerűtlenül történt, és ez fizikai károsodást okozott az informatikai rendszerben.
A számítógépes hálózat kiesése elsősorban a BA két legnagyobb londoni bázisrepülőterén, a Heathrow-n és a Gatwicken okozott súlyos fennakadást. A hiba azonban a BA globális informatikai hálózatát érintette, ezért sok külföldi repülőtéren is leálltak a British Airways járatai, és a május végi hagyományos, háromnapos hosszú hétvégén a becslések szerint 75 ezren rekedtek a légikikötőkben.
A Heathrow-n és a Gatwicken összesen hétszáz járatot kellett törölni, köztük a British Airways több budapesti járatát is.
Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója már szombat este a Twitter üzenőportálon megjelent videoüzenetében közölte, hogy a hiba elhárításán dolgozó szakértők szerint az informatikai rendszer összeomlásának közvetlen oka áramellátási probléma lehetett. Cruz azonban akkor még nem részletezte, hogy az áramellátási gond hol jelentkezett, és a BA részéről hivatalosan azóta sem közölték a rendszer összeomlásának okát.
Iparági becslések szerint a háromnapos felfordulás miatt a BA 150 millió fontos (55 milliárd forintos) kártérítés kifizetésére kényszerülhet.
A British Airways múlt hét végi közleménye szerint az érintett utasok november végéig igényelhetnek teljes visszatérítést vagy átfoglalást későbbi járatokra.
A légitársaság kérte utasait, hogy őrizzék meg a felfordulás idején vásárolt élelmiszerek nyugtáit, valamint az általuk igénybe vett tömegközlekedési eszközök menetjegyeit és szállodaszámláikat, mert a BA-től ezekre is visszatérítést kérhetnek.