Legkésőbb 2019-ig vissza kellene állítani a honvédelmi oktatást a lengyel iskolákban – mondta Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter pénteken a lengyel közszolgálati televíziónak adott interjúban.
Macierewicz közölte: a témáról Anna Zalewska oktatásügyi miniszterrel egyeztet, a képzés az általános iskola felsőbb osztályaira és a középiskolákra vonatkozna.
A miniszter ezzel megerősítette azt az előző napi bejelentését, amelyet az észak-lengyelországi Ostródában szervezett, Pro Defence elnevezésű haditechnikai vásár nyitónapján tett.
A fiataloknak „meg kell ismerkedniük a védelem alapvető szabályaival, ez a taktikai gondolkodást és a közvetlen magatartást is illeti” – mondta a miniszter csütörtökön, hozzáfűzve: a diákoknak tudniuk kell reagálni veszély esetén, függetlenül attól, hogy később a hadseregben szolgálnak-e vagy sem.
Felidézte: a tárcája által kezdeményezett, a védelmi képzés elemeit tartalmazó kísérleti programban már jelenleg is mintegy 250 iskola vesz részt.
Lengyelországban nem sokkal az 1989-es rendszerváltás után, a lengyel hadsereg akkori leépítésével párhuzamosan vették ki az oktatási programokból a honvédelmi felkészítést – írja az MTI.
Magyarországon jelenleg érettségi tárgy a katonai alapismeretek-képzés, amit főként a katonai, honvédségi középiskolák diákjai választanak. Kérdéses, a magyar kormány fogékony lesz-e a lengyel példára, és itthon is bevezetnék kötelező honvédelmi oktatást.
2016 decemberében derült ki, hogy Orbán Viktor javaslatára országszerte összesen 197 lőteret építenének, 27 milliárd forintból; ez kiképző-gyakorlóterepként megfelel a minden járásban felállítani kívánt önkéntes honvédségi tartalékos egységeknek, de a sportlövészet iránt érdeklődő fiatalokat is várják majd a lőtereken.