Az USA nehezen tűri Észak-Korea rakétakísérleteit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésének összehívását kezdeményezte az Egyesült Államok.

MTI
2017. 07. 05. 4:39

Szerdán a dél-koreai védelmi miniszter is megerősítette, hogy Észak-Korea ICBM-mel hajtott végre tesztet. Han Minku parlamenti beszámolójában arról beszélt, hogy Észak-Korea egy KN–17 vagy Hvaszong–12 rakéta továbbfejlesztett, kétlépcsős, 7000-8000 kilométeres hatótávolságú változatával hajtott végre kísérletet. A tárcavezető azonban azt is mondta, nem tudja megerősíteni, hogy sikeres volt-e a kísérlet, mert egyelőre nem tisztázott, hogy a rakéta visszatért-e a légkörbe. Phenjannak szerinte még azt is bizonyítania kell, hogy a rakéta robbanófeje kibírja a visszatéréskor keletkező, 7000 Celsius-fokos hőmérsékletet. A tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy amennyiben Phenjan folytatja vakmerő provokációit, az a nemzetközi közösség kemény szankcióihoz és végső soron az ország „önmegsemmisítéséhez” fog vezetni.

Válaszul az újabb rakétakísérletre az amerikai és a dél-koreai hadsereg szerdán hadgyakorlatot hajtott végre Dél-Korea partjainál, Atacms típusú amerikai harcászati és Hyunmoo típusú dél-koreai rakétarendszerekkel, amelyek – az amerikai hadsereg közleménye szerint – gyorsan bevethetők, és nagy pontosságú csapásokat tudnak végrehajtani Észak-Korea területén bármilyen időjárási viszonyok között.

A KCNA hivatalos phenjani hírügynökség szerdán idézte Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt, aki szerint országa nem fogja tárgyalóasztalnál megvitatni az atomfegyverek és ballisztikus rakéták témakörét, és nem mond le a nukleáris erők fejlesztéséről, amíg az Egyesült Államok nem vet véget ellenséges politikájának. Kim Dzsongun „a jenkiknek a függetlenség napja alkalmából adott ajándékcsomagnak” nevezte a rakétakísérletet. „Észak-Korea stratégiai helyzete újabb szintre lépett annak köszönhetően, hogy az országnak van már atom- és hidrogénbombája, illetve interkontinentális ballisztikus rakétája is” – idézte Kim Dzsongunt a KCNA, amely jelentésében azt is írta, hogy az országvezető személyesen tekintette meg a „nehéz atomtöltet hordozására képes rakéta” sikeres kipróbálását.

Az interkontinentális rakéta tesztjével Észak-Korea nagy előrelépést tett rakétaprogramjában: képes tömegpusztító fegyvert célba juttatni az Egyesült Államok területére, legalábbis egész Alaszka elérhetővé válik számára.

A nemzetközi közösség heves elutasítással reagált a rakétakísérletre. Hírügynökségek idézték szerdára virradóra António Guterres ENSZ-főtitkárt, aki ugyancsak határozottan elítélte a rakétakísérletet, és felszólította Phenjant, hogy vessen végett a provokatív cselekményeknek. Guterres is azt mondta, hogy Észak-Korea feltehetőleg interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt.

Észak-Korea mindössze néhány nappal azelőtt lőtte ki legújabb rakétáját, hogy a világ legfejlettebb, valamint legjelentősebb feltörekvő országait és az Európai Uniót tömörítő G20 csoport Hamburgban tanácskozik, ahol arról is szó lesz, hogyan zabolázzák meg a phenjani fegyverkezést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.