Izrael elfogadta Orbán „gyenge magyarázatát”

A Háárec című izraeli napilap a Horthy Miklós megítélése körüli vitával kapcsolatban címlapján közölt cikket vasárnap.

MTI
2017. 07. 02. 14:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Háárec szerint Izrael csak enyhén tiltakozott, és elfogadta a „gyenge magyarázatot” azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök kivételes államférfiúnak nevezte „a nácikat segítő Horthy Miklós kormányzót”, nem akarta ugyanis megzavarni Benjamin Netanjahu két és fél hét múlva esedékes budapesti látogatását.

A lap ismertette a Jad Vasem, az izraeli holokauszt emlékmúzeum Horthyval kapcsolatos, Izraelben hivatalosnak tekinthető álláspontját. Eszerint Horthy antiszemita politikát követett, az évek során számos zsidóellenes törvényt fogadott el, Adolf Hitler szövetségese volt, és a második világháború idején együttműködött a nácikkal.

A Háárec szerint Orbán Viktornak a 2018-as választást megelőző, „szélsőségesen nacionalista és rasszista kampánya részeként” hangzottak el a Horthyról szóló szavak, hogy megelőzzék pártja szavazóinak átpártolását a Jobbikhoz.

A lap emlékeztet arra, hogy a magyar kormányfőnek közeli tanácsadója volt Arthur Finkelstein amerikai politikai tanácsadó, aki 1996 és 1999 között az izraeli Likud párt és Benjamin Netanjahu kampányát is segítette, majd tevékeny részese volt a Likud és a Beta Israel (Izrael a Hazánk) párt közös, 2013-as kampányának.

A Háárec arra is utalt, hogy Orbán Viktor kijelentéseit bírálta a magyar zsidó hitközség, a világ zsidóságát képviselő ernyőszervezet, a World Jewish Congress (WJC), valamint a washingtoni holokauszt emlékmúzeum.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.