Nagyszabású tüntetésekre készülnek a német hatóságok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A hamburgi G20-csúcstalálkozó miatt minden eshetőségre felkészülnek.

MTI
2017. 07. 02. 17:30

A hatóságok munkáját segíti egyebek mellett háromezernél is több járőrautó és egyéb közlekedési eszköz, köztük a Survivor (Túlélő) nevű különleges rendőrségi jármű, amely vegyi vagy sugárzó anyaggal végrehajtott támadás ellen is védelmet nyújt utasainak.

A műveleti irányító központ rendelkezésére áll többek között 11 helikopter, hogy pontosan nyomon követhessék a biztonsági helyzet alakulását. Ígéretük szerint súlyos incidens veszélye esetén a város szinte minden sarkán őrködő rendőrök egy percen belül intézkednek.

A művelet dimenzióit az is mutatja, hogy a helyszínek – a nemzetközi vásár, illetve a kikötő belvárosi részén fekvő Elbphilharmonie koncertház – körül kijelölt biztonsági övezetek lezárásához 7,8 kilométer hosszúságban telepítenek kordonokat, és a zóna védelméhez Franciaországból beszerzett különleges, átlátszó mobil falakat is használnak.

A találkozót a Hansa-városban született kancellár, Angela Merkel kezdeményezésére rendezik Hamburgban. A tartományi rangú város vezetője, Olaf Scholz szerint ez jó döntés. A hamburgi önazonosság fontos eleme, hogy a város „a világ kapuja”, tehát megfelelő hely a húszak találkozójára – mondta a szociáldemokrata politikus a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak. Hozzátette, hogy a helyszínválasztás „egyértelmű állásfoglalás a nyitott, liberális társadalom mellett”.

Thomas de Maiziere belügyminiszter ugyancsak a Bild am Sonntagnak azt mondta, hogy külföldről és Németország más tartományaiból nyolcezernél is több, erőszakra hajlamos szélsőséges utazhat Hamburgba. Kiszűrésükre június 12-én ideiglenesen, egy hónapra visszaállították az ellenőrzést Németország határain.

„A hatóságok irányvonala világos: békés tüntetés lehet, erőszakos tüntetés nem lehet” – mondta Thomas de Maiziere. „Teljesen mindegy, hogy ki kezdi, az erőszakot csírájában kell elfojtani” – húzta alá.

A G20-csúcsra időzítve 29 nagy megmozdulást jelentettek be, és számos egyéb rendezvényt is tartanak a globalizáció jelenlegi formáját bíráló, környezetvédő, jogvédő és egyéb civil kezdeményezések és szervezetek. Például a fenntartható fejlődés támogatására szerveződött Global Citizen nevű mozgalom a csúcstalálkozó előestéjén ingyenes fesztivált tart, amelyen fellép mások mellett Shakira és a Coldplay, és beszédet mond a találkozó egyik résztvevője, Justin Trudeau kanadai kormányfő.

A tömegdemonstrációk sora vasárnap kezdődött. A húszak klíma- és kereskedelempolitikájának bírálatára Protestwelle (Tiltakozási hullám) címmel német szakszervezetek, nemzetközi és német környezetvédő szervezetek és más civil szervezetek által meghirdetett demonstráción rendőrségi adatok szerint nyolcezer, a szervezők szerint 18 ezer ember vett részt. Rendbontás nem történt.

Szintén vasárnap a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistáinak egy csoportja a szénalapú energiatermelés elleni tiltakozásból az End Coal (Le a szénnel) feliratot mázolta egy teherhajóra, amely a szervezet adatai szerint 75 ezer tonna kőszenet szállított Oroszországból Hamburgba. A rendőrség igazoltatta az aktivistákat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.