Németországból lassan elfogynak a katolikus hívek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A volt pápa, XVI. Benedek testvére is belekeveredett a regensburgi botrányba.

Techet Péter
2017. 07. 21. 16:59

Egyébként a molesztálási ügy már tavaly januárban kipattant. Ulrich Weber, az egyházmegye által fölkért ügyvéd akkor még csak 231 esetet jelentett, amikben kiskorúakat tanárok vagy papok molesztáltak vagy bántalmaztak.

A német katolikus egyházban egyértelműen a liberális püspökök uralják az irányvonalat, s próbálják megállítani a hívek fogyását. Évente több százezer ember lép ki az egyházból. Sokan persze egyszerűen nem akarnak egyházi adót fizetni. Mindazonáltal csak 2015-ben 182 ezer ember hagyta ott a katolikus egyházat.

Mára Németország legnagyobb része egyetlen egyháznak sem tagja: ők teszik ki a lakosság 36 százalékát.

Katolikusnak a németek 29, evangélikusnak 27, muzulmánnak pedig 4 százaléka vallja magát. A hívek elpártolása mellett az óriási paphiány is gondot jelent. Július közepén tette közzé az egyik legrégebbi püspökség, a trieri az új plébániai beosztását, ami mindenkit sokként ért: az eddigi 887 plébánia helyett összesen 37 maradna meg.

Ratzinger környezete, így Müller vagy az elhunyt Meisner kardinális azt állította, hogy a katolikus egyháznak nincs más választása, mint egy radikális kisebbségi pozícióba visszahúzódni. A müncheni érsek, Reinhard Marx körüli liberális püspökök szerint viszont az a megoldás, ha az egyház a tanításait a társadalmi változásoknak megfelelően hígítja föl. A regensburgihoz hasonló botrányok azonban nem csak a konzervatív tábornak, de az egész egyháznak ártanak.

Mindazonáltal túlzás, amikor a pedofíliát némelyek csupán katolikus problémaként állítják be. Hasonló esetek a balliberális, protestáns nagypolgárság kedvenc bentlakásos reformiskolájában, az Odenwaldschulében is történtek.

A német ’68-as mozgalomban is sötét fejezet a pedofília: a Zöldek például egészen 1992-ig nyíltan szorgalmazták a legalizálását;

a ’68-as értelmiség vezető napilapjában, a Die Tageszeitungban (Taz) még a 90-es évek elején is jelentek meg pedofíliát éltető cikkek. És nem csak szavakról van szó. Az alakuló Zöldek vagy a Taz szerkesztőségének történetéből hasonló esetek kerülnek elő az utóbbi években, mint most a regensburgi katolikus iskolából.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.