Szijjártó: „A brüsszeli tehetetlenség” sok kérdésben komoly problémákat okoz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mindent meg kell tenni a Nyugat-Balkán európai integrációjáért – jelentette ki.

MTI
2017. 07. 10. 11:53

A találkozó témái közül kiemelte az ukrán helyzetet, valamint a tanácskozáson részt vevő közép-európai államok által egységesen támogatott nyugat-balkáni EU-integrációt.

Witold Waszczykowski, a lengyel diplomácia vezetője úgy fogalmazott: a V4 olyan csoport, amely a megoldások része akar lenni, a négy ország együttműködése nem áll senkivel szemben. Ő is elismerően szólt a magyar V4-programról, így például a digitalizáció és az innovatív társadalom témájáról. Hangsúlyozta továbbá az észak–déli infrastrukturális összeköttetések, együttműködés fontosságát.

Jakub Dürr cseh külügyminiszter-helyettes szintén helyeselte, hogy Magyarország az összeköttetést választotta V4-elnöksége jelszavául. A négy közép-európai országnak a mindennapi szinten is meg kell mutatnia együttműködését, az állampolgárokat és a vállalkozásokat is össze kell kapcsolni – mondta.

Marija Pejcinovic Buric horvát miniszterelnök-helyettes, kül- és európai ügyi miniszter arról beszélt, hogy az ukrajnai helyzet nagyon összetett, az országnak egyidejűleg kell megküzdenie a területi reintegrációval és bekapcsolódnia az európai keretekbe. Horvátországnak nagyon hasznos tapasztalatai vannak ezeken a területeken, ezeket igyekszik is megosztani Ukrajnával – mondta.

A Nyugat-Balkánnal kapcsolatban közölte: fontos, hogy a térség országai „ne álljanak meg az európai úton”, napirenden kell tartani a kérdést, hogy béke legyen a régióban és az országok felkészülhessenek az uniós tagságra.

Karl Erjavec szlovén külügyminiszter elmondta: Ukrajna esetében nincs ok a túlzott optimizmusra, de épp az ilyen regionális kezdeményezések, mint V4, segíthetnek a megoldáskeresésében.

Ugyancsak fontosnak nevezte a V4-et és más regionális kezdeményezéseket abból a szempontból, hogy a nyugat-balkáni országokban véghezvigyék a szükséges reformokat, hiszen – mondta – a belső feszültségek destabilizálhatják a régiót.

Michael Linhart, az osztrák külügyi és integrációs minisztérium főtitkára az ukrajnai helyzet tekintetében a minszki megállapodások betartását emelte ki. A nyugat-balkáni térség esetében megerősítette a reformok támogatásának jelentőségét a térség stabilitása, biztonsága és gazdasági jóléte érdekében.

Szijjártó Péter egy, a migrációs válságra vonatkozó kérdésre elmondta: két és fél éve mondják, hogy az EU külső határait meg kell védeni, és ha az EU nem nyeri vissza a képességét, hogy megvédje magát, nem tud megoldást találni a gondokra. A migrációs válság megoldása a külső határok megvédésével kezdődik, továbbá világossá kell tenni, hogy Európába csak az jöhet be, aki a hatályos jogszabályok alapján ezt megteheti – fogalmazott.

Miroslav Lajcák megjegyezte: szolidárisak Olaszországgal, és javaslatot készítenek az ottani helyzet rendezésére.

Michael Linhart közölte, a személyek szabad mozgása Európában csak akkor tartható meg, ha a külső határokat megvédjük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.