Újabb csapást mértek az Iszlám Államra Rakkában

Az amerikaiak támogatását élvező kurd–arab erők behatoltak az óvárosba.

MTI
2017. 07. 04. 5:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény úgy fogalmaz, hogy két, egyenként 25 méteres falszakaszt vettek célba, és ezzel megkímélhetik a 2500 méter hosszú fal többi részét a pusztulástól.

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet 2014-ben foglalta el Rakkát a szíriai ellenzéktől, amely azóta a Nyugat ellen irányuló támadások műveleti központja, a terrorszervezet fellegvára volt. Az SDF június 6-án kezdte meg a hadműveletet Rakka visszafoglalására. A kurd–arab ernyőszervezetet amerikai különleges egységek és a terrorellenes koalíció harci repülőgépei támogatják. Eddig több rakkai kerületből sikerült kifüstölniük a szélsőségeseket, és már csak idő kérdése a terrorszervezet veresége Rakkában.

Az ostrom előtt mintegy 300 ezren éltek Rakkában, köztük 80 ezer menekült az ország különböző térségeiből. Az SDF offenzívája elől tízezrek menekültek az iszlamisták szíriai „fővárosából”, amivel 160 ezerre csökkent a lakosok száma.

Az ENSZ becslése szerint mintegy százezer civil rekedhetett az ostromlott városban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.