Visszafoglalták Moszult az Iszlám Államtól

Az iraki miniszterelnök a városba érkezett, gratulált a harcosoknak.

MN
2017. 07. 09. 13:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Moszulba érkezett vasárnap az iraki miniszterelnök, hogy gratuláljon a harcoló egységeknek és a lakóknak a város visszafoglalásához – írja a BBC.

„Az iraki hadsereg főparancsnoka, Haider al-Abádi megérkezett a felszabadított Moszulba, és gratulált a hősies harcosoknak, illetve az iraki népnek a nagy győzelemhez” – írta közleményében a kormányfő hivatala.

Néhány egység ellen azonban még kisebb harcok zajlanak a város különböző pontjain.

Az iraki erők tavaly október 17-én indították meg offenzívájukat az ország második legnagyobb városának visszavételéért, amely 2014-ben került az Iszlám Állam kezére.

A város ostroma alatt több ezer civil vesztette életét, és csaknem egymillióan kényszerültek otthonaik elhagyására. Az iraki erők januárban szerezték vissza a Tigris folyó által kettészelt város keleti felét. A Nyugat-Moszul visszaszerzéséért folyó ostrom végső szakaszában Moszul sűrűn lakott óvárosáért zajlott a küzdelem, amelynek szűk sikátorai komoly kihívást jelentettek a hadsereg számára.

A harcokban a biztonsági erők jelentős veszteségeket szenvedtek. Bár a hivatalos adatok hiányoznak, az amerikai védelmi minisztérium úgy tudja, hogy a terrorelhárítás, amelynek oroszlánrésze volt Moszul visszafoglalásában, emberei 40 százalékát elvesztette.

Szombat délelőtt már arról számolt be az iraki állami tévé, hogy az iraki biztonsági erők várhatóan néhány órán belül teljesen az ellenőrzésük alá vonják Moszult, mert összeomlottak az Iszlám Állam védelmi vonalai azon a kis óvárosi területen is, amely még az utóbbi napokban az ellenőrzésük alatt volt. A győzelemhez már csak néhány méter, néhány óra hiányzik – tette hozzá a tévé egyik tudósítója, aki az iraki erők mögött tartózkodott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.