Ahol száz lakosra 55 fegyver jut, és nagyon olcsó a kézigránát

Hiába a katonai fölény, a Szaúd-Arábia vezette koalíció képtelen lezárni a húszi lázadók elleni harcot. Nincs kiút a jemeni háborúból.

De mégis hogyan lehetséges az, hogy a világ negyedik legnagyobb védelmi költségvetésével rendelkező országa nem bír el a huszi lázadókkal? - kérdeztük Szalai Mátét.

– Szaúd-Arábia felkészületlenül és hibás stratégiai megfontolásokkal indította meg a jemeni beavatkozását.

Egyrészről az elmúlt években lezajlott masszív hadseregfejlesztés önmagában nem volt elég a szaúdi hadsereg minőségi fejlesztéséhez, hiszen sok tekintetben nem volt meg a tapasztalat, a tudás egy ilyen háború megindításához. Másrészről a szaúdiak azt hitték, hogy a huszi lázadókat le tudják bombázni és a jemeni szunnita lakosság lelkesen be fog állni a Rijád által is támogatott Manszúr Hádi elnök mögé. Ez azonban nem történt meg, a lázadók pedig sokkal keményebb ellenfélnek bizonyultak – magyarázta lapunknak a Corvinus Egyetem kutatója. Szalai Máté ugyanakkor rámutatott, a szaúdi kormány számára az a fontos, hogy belföldön „el tudja adni” a beavatkozást győzelemnek. – A hazai médiában Mohamed bin Szalmán az iráni síita befolyással szembeni fellépéssel indokolta a háborút, így ennek megszüntetésére hivatkozva tudná sikerként elkönyvelni az akciót. Erre a közbeszédet monopolizáló kormánynak megvan a lehetősége. A nemzetközi közösség részéről a morális kritikák nem hatékonyak a szaúdiakkal szemben, a legfontosabb amerikai kapcsolatok pedig jelenleg a jemeni háborútól függetlenül is pozitívak.

A háború sikertelen befejezése ennek ellenére már most is folyamatos presztízsveszteséggel jár a régióban – értékelt a szakember.

A jemeni konfliktus nyilvánvalóan feloldhatatlan, amíg a rijádi–teheráni konfliktus sem oldódik meg. Kérdés, hogy erre van-e bármi esély. Az utóbbi napokban, hetekben voltak ígéretes jelek: Isztambulban például a szaúdi és iráni külügyér szívélyesen köszöntette egymást, és olyan hírek is felröppentek, hogy Szaúd-Arábia Irak közvetítésével közeledne Iránhoz. Ha ez szövetséget nem is jelentene, de esetleg a viszony további elmérgesedését megakadályozhatná. Szalai Máté ugyanakkor nem volt ilyen derűlátó az ellenségeskedéssel kapcsolatban. – A 2015 elején hatalomra került Szalmán király és fia a síita befolyás elleni küzdelmet tűzte ki zászlajára, aminek természetes velejárója volt az asszertív Irán-ellenes külpolitika. Mohamed bin Szalmán (akit a szaúdi külpolitika első számú emberének tartanak) célja, hogy Szaúd-Arábia a szunnita arab térség első számú nagyhatalma legyen, ennek érdekében pedig újabb és újabb szaúdi vezetésű koalíciókat jelent be (a jemeni koalíciót, a terrorizmus ellenes együttműködést vagy a katari bojkottot). E kezdeményezések mindegyikében megjelent az Irán-ellenesség, éppen ezért

a jelenlegi külpolitikai stratégia teljes megváltoztatásával járna a Teheránnal való közeledés.

Ha ez megtörténne mégis, az komoly pragmatizmusról adna tanúbizonyságot Rijád esetén, erre azonban a jelenlegi kormányzat esetén még nem láttunk jeleket – mondta el a kutató. Hozzátette ugyanakkor, hogy az viszont nem ütközik feltétlenül a szaúdi stratégiai érdekekbe, ha az amerikai–iráni kapcsolatok normalizálódnak. – A Trump-adminisztráció Irán-ellenessége a szaúdiak számára is gyakran kiszámíthatatlan, ami csökkenti a szaúdi mozgásteret. Rijád számára az elsődleges szempont e tekintetben, hogy az amerikaiak konzultáljanak velük, mielőtt cselekvésre szánják el magukat – mutatott rá.