Ilyen is van: épp nem Magyarországot tartják a legrasszistábbnak

Az európai felmérésben a szlovákok és a csehek bizonyultak a legkevésbé elfogadónak.

MN
2017. 08. 15. 16:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Independent sokkolónak nevezi azt felmérést, illetve az eredményeket ismertető négy térképet, ami azt mutatja be, mennyire elfogadóak az európaiak. A cikk szerint az Eurostat kutatói négy kérdést tettek fel a 28 uniós tagállamban, ezek alapján a legelfogadóbbnak a nyugati, északnyugati, míg legelutasítóbbnak a keleti, délkeleti országok bizonyultak. 

Az élen Svédország áll, őket a dánok, a hollandok, britek, spanyolok, franciák követik. A legkevésbé elfogadónak a szlovákok, csehek, bolgárok, románok, görögök, litvánok bizonyultak.    

A kutatók megkérdezték:

Az első két kérdésben a kérdezők a fehér, fekete, ázsiai, roma csoportokat különböztették meg, míg a második két kérdésben a keresztény, ateista, zsidó, buddhista, muszlim emberekhez való attitűdöt lehetett százalékosan kifejezni. A számokban hatalmas a szórás, az azonban tendenciózusan megmutatkozott Szlovákiától Svédországig, hogy a muszlimokkal és a cigányokkal toleránsak legkevésbé a lakosok. 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.