Két vonat ütközött Egyiptomban, sokan meghaltak

Legalább harminchat ember vesztette életét.

MN
2017. 08. 11. 14:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább harminchat ember életét vesztette, több mint 120-an pedig megsérültek, amikor két, utasokat szállító vonat összeütközött Egyiptomban – írja a BBC.

Az egyiptomi közlekedési miniszter vizsgálatot rendelt el.

Az MTI a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökségre hivatkozva közölte, hogy a Kairó és Alexandria között közlekedő gyorsvonat hátulról beleütközött egy másik szerelvénybe. Az ütközés következtében kisiklott a gyorsvonat mozdonya és a másik szerelvény két hátsó vagonja.

A szerencsétlenség helyszínére érkezett mintegy 30 mentőautó, és odaküldtek egy nehéz darut is, hogy a kisiklott járműveket visszaemelje a sínekre.

Még nem tudni, mi okozta a balesetet. Az egyik vonat Kairóból, a másik Port-Szaíd városából indult, és médiabeszámolók szerint Alexandriában ütköztek össze.

Egyiptomban 2002-ben volt egy nagyon súlyos vasúti baleset, amikor Kairó közelében kigyulladt egy személyvonat, és mintegy 370 ember bennégett. Ez volt az ország történetében a legnagyobb vasúti katasztrófa.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.