Kínos balesetek sorozata: nagy lehet a baj az amerikai haditengerészetnél

Újabb tragikus ütközés szenvedett el a világ legerősebb flottájának egyik hajója. Rendszerszintűek a gondok?

Hétfőre virradóra az amerikai haditengerészet USS John S. McCain nevű rakétás rombolója Szingapúr közelében összeütközött egy nála háromszor nagyobb vízkiszorítású, görög tulajdonban lévő, de libériai lobogó alatt hajózó tartályhajóval, az Alnic MC-vel. A tengerentúli hadihajó személyzetéből tíz főt eltűntnek nyilvánítottak, négy sérültet, akik nincsenek életveszélyes állapotban, szingapúri kórházba szállítottak, míg egy ötödik társuk sérülése nem indokolta, hogy a partra szállítsák. A képek tanulsága szerint mindkét hajó megrongálódott, a McCain azonban sokkal súlyosabban: a közepétől hátrébb, a tat felé a bal oldalon óriási lyuk tátong rajta, részben a vízvonal alatt. Emiatt vízbetörés is történt, melynek a személyzet kármentési lépésekkel állta útját. Ez javítóanyagok felhasználása mellett általában azt jeleni, hogy a sérült részt vízmentes rekeszajtókkal elszigetelik a hajó többi részétől, hogy azt ne áraszthassa el a tenger, ami az úszóképességet fenyegetné. Az amerikai közlemények szerint a károk elhelyezési körleteket, kommunikációs és gépészeti tereket is érintettek. A tankerben a hírek szerint az orr-részen, jóval a vízvonal felett keletkeztek jelentősebb károk, de személyzetéből senki sem sérült meg.

A baleset azért is kínos, mert a nyár elején, a japán partok közelében már történt egy kísértetiesen hasonló eset. Akkor a szintén Arleigh Burke osztályú romboló, a USS Fitzgerald sérült meg súlyosan – úszóképessége is megkérdőjeleződött –, személyzetéből heten vesztek oda. A vizsgálat pont a múlt héten zárult le: az amerikai haditengerészet elismerte, hogy az ütközésben az ő hajójuk volt a vétkes, a legénység teljes vezető állományát leváltották, mert „megingott az alkalmasságukba vetett bizalom”.

Szakértők szerint a többfunkciós, rakéta- és légvédelmi, szárazföldi csapásmérő, hajók és tengeralattjárók elleni fegyverzettel felszerelt AEGIS-hajók esetében szinte teljességgel megbocsáthatatlan efféle „prózai” ütközés. Redundáns, többszörösen tartalékolt, többcsatornás érzékelőik (radarok, szonárok, kamerák, lehallgatóberendezések) révén tökéletesen érzékelik a környezetüket, rossz időjárási viszonyok közepette is, de hagyományos őrszemek is szolgálatot teljesítenek a fedélzetükön. Mintegy kilencezer tonna vízkiszorításukhoz képest rendkívül jól manővereznek, gyorsak, így ha a forgalmi helyzet veszélyessé is válik, egy lomha kereskedelmi hajót minden bizonnyal képesek kikerülni. Feltéve persze, hogy a felismerés, az információátadás, majd a parancsnoki döntés a kitérő manőverről időben megtörténik. A gyanú ilyenkor tehát elsősorban az ütközésben érintett hadihajó személyzetére irányul. Ezt manapság az is fokozza, hogy az amerikai haditengerészetnél, de a haderő egészében is megugrott a legkülönbözőbb fegyelmi kihágások száma, miközben a nehézkesebbé váló toborzás miatt egyre kevésbé sikerül a legjobb képességű fiatalokat bevonzani az egyenruhás szolgálatba.

Hogy a baj rendszerszintű is lehet, arra az is utal, hogy az amerikai haditengerészet első embere, John M. Richardson a balesetet követően egynapos biztonsági leállást hirdetett meg, ami rendkívül ritka dolognak számít. Az átfogó intézkedés keretében az elkövetkező két hétben minden amerikai hadihajónak „műveleti szünetet” kell tartania, mialatt áttekintik biztonsági rendszabályaikat.

Felmenők a névadók

A hétfői balesetben érintett DDG-56 hadrendi számú egységet a keményvonalas arizonai republikánus szenátor, John McCain, flottánál tengernagyként szolgált édesapjáról és nagyapjáról nevezték el. A családhoz drámai történet is fűződik: miután a legifjabb McCaint haditengerészeti pilótaként 1967-ben lelőtték Vietnam fölött, és hadifogságba került, a vietnamiak felajánlották, hogy apja hadszíntér-parancsnoki tisztségére tekintettel elengedik. Az akkor 31 éves főhadnagy elutasította a könnyítést, és végül öt és fél évig raboskodott Hanoiban. (Z. G.)

Miközben a hajóbaleset az amerikaiak fokozódó távol-keleti katonai jelenlétére és annak növekvő kockázataira világítanak rá, ismét fellángoltak az indulatok a Koreai-félszigeten is.  Hétfőn ugyanis elkezdődött az évenként esedékes amerikai-dél-koreai, Ulchi-Freedom Guardian fedőnevű hadgyakorlat. Noha rendszeres eseményről van szó, idén különös jelentősége van. Hiszen azzal, hogy az északi remeteállam már rendelkezik az Egyesült Államok szárazföldi részét is elérni képes ballisztikus rakétával, a guami amerikai támaszpont megtámadásával pedig konkrétan fenyegetőzött is, a szembenállás talán most a legélesebb – legalábbis ha az utóbbi egy évtizedet vizsgáljuk. És bár az Egyesült Államok közlése szerint a szokott módon Phenjant is értesítették a műveletek megkezdéséről, külön kiemelve, hogy annak célja főként a védelmi képességek növelése, ez a Kim-rezsimet értelemszerűen nem nyugtatta meg.

„A közös hadgyakorlat a velünk szembeni ellenségesség legközvetlenebb kifejezése, és senki nem tudja garantálni, hogy a gyakorlatból nem lesznek valóságos harcok” – üzenték Phenjanból. Garantálni persze senki nem tudja, de a gyakorlat egyrészt főként számítógépes szimulációkból áll, másrészt évente megtartják, eddig pedig még nem indult újra a hivatalosan ma is tartó háború. Ennek ellenére biztonsági szempontból aligha lehet megnyugtató 80 ezer ellenséges katona (50 ezer dél-koreai mellett 30 ezer amerikai egyenruhás) mozgolódása nem messze a határoktól.

S miközben a Koreai-félszigeten az események eszkalációjától tartanak, Donald Trump a tervek szerint hamarosan ismerteti a hosszú ideje várt kormánystratégiát Afganisztánnal, illetve a Dél-Ázsiának nevezett, India és Pakisztán fémjelezte régióval kapcsolatban.