Legalább egymillió fővel manipulálhatták a választói részvételt Venezuelában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A házelnök bejelentette: az ellenzéki többségű törvényhozás vizsgálatot kér.

MTI
2017. 08. 02. 19:49

Az Európai Unió a nap folyamán bejelentette, hogy nem ismeri el az alkotmányozó nemzetgyűlést. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője közölte: az EU felszólítja Nicolás Maduro elnököt, hogy ne hívja össze a szóban forgó testületet, mivel annak legitimitása és a népképviseleti jellege aggályos. A főképviselő a politikai foglyok szabadon engedését követelte, és sejtetni engedte, hogy Brüsszel a demokratikus alapelvek és a venezuelai alkotmány további megsértése esetén szankciókkal fog válaszolni.

A világ legnagyobb olajkészleteivel rendelkező ország több mint két éve súlyos gazdasági, politikai és társadalmi válsággal küzd, mára gyakorlatilag a polgárháború szélére sodródott. Maduro az alkotmányozó nemzetgyűléstől a válság megoldását várja. Az ellenzék viszont amiatt aggódik, hogy az elnök így akarja bebetonozni hatalmát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.