Nekimegy Izrael az Al-Dzsazíra hírtelevíziónak

Be akarják zárni az Al-Dzsazíra izraeli irodáját.

MTI
2017. 08. 06. 16:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Al-Dzsazíra izraeli korlátozását tervezi a Benjamin Netanjahu által vezetett kormány – ismertette vasárnapi sajtótájékoztatóján Ajúb Kara médiaminiszter. A tévétársaság helyi irodáinak a bezárása, a munkatársak újságíró-igazolványának a bevonása, valamint a műholdas adások felszámolása is a terv részét képezi. Kara szerint minderre indok, hogy a tévé „támogatja a terrort”. Kara indoklásában hozzátette, hogy a régió iszlám szunnita többségű országaiban korábban több határozat született, amelyek szerint a pánarab tévétársaság támogatja a terrort és a vallási szélsőségeket. „Úgy látom, hogy ezek az országok mind intézkednek, miközben mi csak állunk. Arabul ezt úgy értelmezik, hogy mi is a terror oldalán vagyunk, Irán, a Hezbollah és a Hamász oldalán” – jelentette ki Ajúb Kara. A lépéshez az izraeli törvények módosítására is szükség lesz, ezzel kapcsolatban még nem jelölt ki határidőt a kormány.

Az „arab BBC-ként” ismert csatornát korábban Benjamin Netanjahu miniszterelnök élesen bírálta, és adásaik elsötétítésére szólított fel. A konfliktus egyik forrása, hogy a csatorna rendszeresen jelentkezik a palesztin területeken zajló események közvetítésével, megszólalást biztosít szeparatista csoportoknak.

„Én vagyok a kormány egyetlen arab anyanyelvű tagja (Kara drúz származású), engem nem lehet átverni azzal, hogy külön-külön működik egy arab és egy angol nyelvű Al-Dzsazíra. Felismerem, amikor a tudósítás uszítássá válik a szabad véleménynyilvánítás helyett” – emelte ki az izraeli miniszter.

A közelmúltban a kormány fenyegetésére válaszul a csatorna illetékesei azt hangoztatták, hogy nem hagynak fel az események közvetítésével, és szükség esetén a bírósághoz fordulnak.

Jordánia és Szaúd-Arábia a közelmúltban bezárta a tévétársaság helyi irodáit. Ezenkívül Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben, Egyiptomban és Bahreinben is letiltották adásainak közvetítését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.